Jukikaze, KAGERO osztály

„A szél isteni szerencséje”


Tervezés:

A több évszázados bezárkózás után, az amerikaiak és európaiak nyomására kapuit a külföldiek előtt újra megnyitó Japánban az 1800-as évek második felében jelentős változások történtek. Ezek hatására a századfordulóra a Japán Birodalom Ázsia legerősebb országává vált, amely sikeresen harcolt az oroszok ellen.

Az első világháborúban a Japánok az Antant oldalán léptek be, mert meg kívánták szerezni a németek által birtokolt csendes-óceáni szigeteket és kínai érdekeltségeiket. Ezek a hódítások sikeresek voltak (a németeket lefoglalták az európai harcok), ezért a japánok később elfoglalták Mandzsúriát, majd megtámadták Kínát is.

Az első világháborút követően rövid ideig Japánban is csökkentek a katonai kiadások, de a több tekintetben a Brit Birodalomhoz hasonló Japán Birodalomnak égető szüksége volt gyarmatokra, mivel az anyaországban már nem voltak felélhető nyersanyagok.

Ehhez (a további hódításokhoz) elsősorban ütőképes haditengerészetre volt szükség, lévén az országot minden irányból tenger veszi körbe. Az 1920-as években ezért átfogó flottafejlesztés kezdődött - ennek részeként 1923-ban megrendeltek egy új típusú rombolót is.

A japánok 1923-ban egy igen ambiciózus típus tervét fogadták el: a hajó végsebessége érje el a 39 csomót (72 km/h-t), hatótávolsága pedig a 4000 tengeri mérföldet (7400 km-t), miközben fegyverzetét 6 db új fejlesztésű, 3-as típus (127 mm-es) löveg alkotja.

Ez vezetett a FUBUKI osztály megszületéséhez, amelyet a szintén új cirkálók kíséretének terveztek. A FUBUKI osztályból 1926-33 között összesen 24 hajó épült meg, amelyek a Japán haditengerészet új korszakának hajnalát jelentették: teljesítményük megfelelt az akkor legmodernebbnek számító nyugat-európai típusokéinak (sebességük 38 csomó volt, hatótávolságuk 5000 tengeri mérföld).

A FUBUKI osztály sikerét rendkívül erős hajtóműveinek és lövegeinek köszönhette, ezáltal ugyanis erősebekké váltak a legtöbb könnyűcirkálónál is.

Sikerük miatt a rendkívül erős rombolók építését közel két évtizeden át folytatták: teljesen új típust nem építettek, de a módosítások hatására az új hajóosztályok mégis felülmúlták elődeiket. Ilyen volt a 4 db AKACUKI osztály (ezt számos forrás a FUBUKI osztály alváltozatának tekinti), 1932-ben azonban megkezdődött a ténylegesen új, igaz, kisebb méretű HACUHARU osztály gyártása.

A HACUHARU-val egy időben a hasonló SIRACUJU osztályú rombolók előállítását is megkezdték, de ez a két osztály korlátozott mérete miatt nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A HACUHARU és SIRACUJU osztályok azért voltak kisebbek, mert az 1930-as Treaty for the Limitation and Reduction of Naval Armament (~ londoni flottaegyezmény) hatálya alá estek.

Japán az 1930-as évek végén elhagyta a nemzetközi megállapodásokat, ezáltal elhárultak az akadályok az újabb, korábban tiltott méretű és erejű hadihajók építése elől (ez tette lehetővé többek között a mai napig legnagyobbnak számító JAMATO osztályú csatahajók megépítését is).

A rombolók következő generációja, az ASZASIO osztály tömege ezért már meghaladta a 2400 tonnát (szemben az azt megelőző osztály 1500-1600 tonnás tömegéhez), fegyverzetét pedig ismét 6 db 127 mm-es löveg alkotta.

A második világháború végéig folytatódó japán romboló-program következő állomását a KAGERÓ osztály jelentette, amely szintén kisebb vízkiszorítású volt elődjénél (2400 tonna helyett 2000 tonna), teljesítménye mégis meghaladta az ASZASIO osztály tagjaiét. E hajóosztály legismertebb tagja a nyolcadikként megépült (24-es számot viselő) Jukikaze volt (a hajó nevének jelentése: havas szél).


Konstrukció:

A Jukikaze (ahogy a KAGERÓ osztály többi tagjai is) egy romboló volt. Ez az elnevezés egy kisméretű hajóosztályt takar, amelynek kettős feladatkörrel rendelkezik: egyrészt egy flotta részeként - méretéhez képest komoly tűzerejével harcolnia kell a kisebb méretű torpedóvető csónakokkal, torpedóival viszont ő maga is támadást indíthat nagyobb ellenséges hajók ellen.

A rombolókat kis méretük miatt sokan kevésbé értékelik, a valóságban azonban nélkülük elképzelhetetlenek a flották, mivel torpedókkal még a legnagyobb csatahajók is elsüllyeszthetők.

A 118,5 méter hosszú KAGERÓ osztályú hajók fő fegyverzetét a korábbi japán rombolókhoz hasonlóan szintén 6 db 3-as típusú löveg alkottak. Ezek a közepes méretű lövegek alkották az 1920-as, 30-as és 40-es években a kisebb méretű japán hadihajók fő fegyverzetét. Amíg ugyanis a mind nagyobb méretű és vastagabb páncélzatú csatahajók leküzdésére a csatahajók és cirkálók lövegei egyre nagyobbak lettek (elég csak a Jamato 460 mm-es lövegeire gondolni), a rombolók tűzereje nem nőtt jelentősen (mivel a kisebb hajók ellen a 127 mm-es löveg is elegendőnek bizonyult, a csatahajók ellen pedig nem ágyúival harcolt).

A 3-as típusú löveg ilyetén alkalmazása több előnnyel járt: csökkentek a gyártási költségek és egyszerűsödött a hajók javítása és utántöltése, mivel csak ehhez az egy löveghez kellett lőszert és pótalkatrészeket előállítani.

A hajóosztály repülőgépek elleni védelmét 4 db 3-as típusú, 25 mm-es (96-os típusú) gépágyúval oldották meg, de ahogy a második világháború alatt a japánok elvesztették a légi fölényt, a hajók légvédelmi képességét jelentősen megnövelték (a korábbi 4 helyett 8, 24, végül 27 db 25 mm-es gépágyút építettek be).

A lövegek mellett e rombolók 16 db 610 mm-es, 93-as típusú („Hosszú Lándzsa” becenevű), rendkívül hatékony torpedót is szállítottak, melyeket két, egyenként 4 torpedót befogadó torpedóvető lőtt ki (ezen kívül az osztály tagjai 16 mélységi töltetet is kaptak, a tengeralattjárók elleni harcra).

Rombolóként e hajók nem rendelkeztek valódi páncélzattal, mivel a könnyű hajótípust a nagy mennyiségű páncél jelentősen lelassította volna, miközben az esetlegesen alkalmazott páncélzat nem állt volna ellen a cirkálók és csatahajók nagy kaliberű lövegeinek.

A rombolók ezért a védelem helyett a sebességre koncentrálnak: ez a KAGERÓ osztály esetében két Kampon-típusú gőzturbinát jelentett, melyet három vízcsöves kazán táplált. Ezzel összesen 52000 lóerős teljesítményt tudtak elérni, ami az emlegetett könnyű hajótesttel kombinálva 35 csomós (65 km/h-s) végsebességet tett lehetővé (e rombolókat két hajócsavar hajtotta).


Szolgálatban:

A japán rombolók végigharcolták a második világháborút és mivel az amerikaiak hajóépítő kapacitása nagyságrendileg haladta meg a japánokét, az ázsiai ország rendszerint minden bevethető hajót mozgósított.

Ez az intenzív használat óriási veszteségekben csapódott le: a legtöbb japán romboló nem élte meg a háború végét. A 19 elkészült KAGERÓ osztályú hadihajó (a külön tárgyalt Jukikaze-t kivéve) mind elpusztult: 5 ellenséges hajók tüzében, 6 repülőgépek találatától, 5 tengeralattjáró torpedóitól, a fennmaradó kettőt pedig aknák és repülőgépek közösen semmisítettek meg (a Jukikaze aknára futott).

A Jukikaze építését 1938 augusztus 2-án kezdték meg a szaszeboi haditengerészeti kikötőben és 1940 január 20-én készült el. A romboló először részt vett a Fülöp-szigetek, majd a Holland Kelet-India (a mai Indonézia) megtámadásában.

Az első igazi próbatételt a második világháború egyik fontos ütközeteként számon tartott Midwayi csata jelentette, amikor 1942 júniusában egy hatalmas, 7 csatahajóból, 16 cirkálóból, 43 rombolóból, 13 tengeralattjáróból és 264 repülőgépből álló japán erő megkísérelte kiszorítani a térségből az amerikaiakat és egyben végzetes csapást mérni a meggyengült amerikai egyesített erőkre.

A túlságosan bonyolult japán haditerv végül több ok következtében kudarcot vallott és az ázsiai nagyhatalom elvesztette mind a négy bevetett nagy repülőgép hordozóját, 1 cirkálót és 34 gép híján az összes repülőgépet is, a Jukikaze azonban sértetlenül tért vissza a bázisra.

Még az év október 25-27-én a Jukikaze is része volt a Santa Cruz-szigeteki csatában összecsapó, a Midwayi-hez hasonlóan grandiózus összecsapásnak, de innen ugyanúgy visszatért, mint az 1944-es Leyte-öbölbeli csatából, amit sokan a világ legnagyobb tengeri csatájának tartanak (közel 70 japán és mintegy 300 amerikai hajó vett részt az ütközetben). A korábbiakhoz hasonlóan ez az összecsapás is óriási veszteségeket okozott a japán flottában: odaveszett 4 repülőgép-hordozó, 3 csatahajó, 10 cirkáló és 9 romboló.

Az újabb és újabb csaták ellenére a Jukikaze minden esetben sértetlenül tért haza: így volt ez a Fülöp-szigeteki összecsapásoknál és a Guadalcanali szárazföldi akcióknál is. A Jukikaze mintegy tucatnyi jelentős csatában harcolt és több mint 100 esetben kísért más hajókat, amelyeket az egyre nyomasztóbb amerikai fölény ellenére mindig túlélt.

Emiatt a hajót egyre gyakrabban nevezték elsüllyeszthetetlennek, csodahajónak és kivételesen szerencsésnek, akárcsak a fent említett SIRACUJU osztályba tartozó Sigure rombolót (ez azonban 1945. január 24-én torpedótalálat következtében elsüllyedt).

A Jukikaze viszont azt is túlélte, amikor két további rombolóval együtt kísérte a Sinano repülőgép-hordozót, amelynek végszerelésre Kuréba kellett hajóznia. A japánok nem voltak tisztában a radar nyújtotta lehetőségekkel, ezért amikor 1944. november 29-ére virradó éjszaka kihajóztak, összetalálkoztak a közelben járőröző USS Archer-Fish tengeralattjáróval, amely könnyedén elsüllyesztette a repülőgép-hordozót (a Jukikaze és a másik két kísérőhajó megpróbálta vontába venni a Sinano-t, de ez sikertelen volt, mert a repülőgép-hordozó tömege a három romboló együttes tömegének a tízszeresét tette ki).

A Jukikaze amúgy is jelentős hírneve még tovább nőtt, amikor a részt vett a Ten-gó hadműveletben: ekkor egy öngyilkos támadásban a Jamato csatahajó, a Jahagi könnyűcirkáló és 8 romboló megtámadta az amerikaiakat. A csak oda útra elég üzemanyaggal rendelkező kis flottából csupán 4 romboló tért vissza, ám a Jukikaze is köztük volt.

Ezzel a támadással viszont a japán flotta gyakorlatilag megszűnt létezni. A megmaradt kisszámú hajó, köztük a Jukikaze már csak partközeli járőrtevékenységet végzett, de a hajó a sorozatos bombázásokban sem sérült meg. Végül azonban ez a hajó sem kerülhette el a sorsát és néhány nappal a második világháború vége előtt aknára futott, de a sérülés ellenére vissza tudott térni a támaszpontjára, ahol kijavították.

Az, hogy a hajó túlélte a második világháborút, óriási teljesítménynek (vagy szerencsének) számít: a világháború végéig megépült 82 japán rombolók közül mindössze 3 vészelte át a harcokat (a Jukikaze mellett a FUBUKI osztályú Hibiki és Usio).

A Jukikaze-t a háborút követően japán katonák hazaszállítására használták, majd a Kínai Köztársaság (köznapi nevén Tajvan) kapta meg, ahol 1947-ben Tan Jang néven állították szolgálatba. Az újrafegyverzett romboló 1953-ig a tajvani flotta zászlóshajója volt - ilyen minőségében többek között részt vett Csang Kaj-sek kimenekítésében Kínából és a hajót csak 1966-ban selejtezték le. A Jukikaze-t/Tan Jang-ot a japánok megpróbálták visszavásárolni, hogy múzeumhajóvá alakítsák, de 1970-ben egy tájfun alatt megfeneklett, ezért a hajót szétbontották.

A háború után egyesek azt terjesztették a hajóról, hogy jelenléte rossz ómen volt, tekintettel a jelentős amerikaiak veszteségekre, de természetesen ez ugyanúgy légből kapott, mint az, hogy a hajó azért élt volna túl ilyen sokáig, mert igyekezett távol tartani magát a harcoktól. Ezt támasztja alá, hogy a Jukikaze többek között elsüllyesztette a holland De Ruyter és Java könnyűcirkálókat, a Kortenaer torpedórombolót, valamint a brit Electra torpedórombolót.


Műszaki adatok:

Név: Jukikaze (KAGERÓ osztály)

Típus: romboló

Gyártó: Kaigun Koso (Szaszebo)

Rendszerbe állítás éve: 1940

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 2530 t

Hossz: 118,5 m

Szélesség: 10,8 m

Merülés: 3,8 m

Hajtómű: 2 db, 52000 Le-s összteljesítményű gőzturbina, 3 kazán (Kampon, vízcsöves)

Legénység: 240 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 6 db 127 mm-es löveg (3-as típusú, párosával a három toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 4 db 25 mm-es gépágyú (96-os típusú), 8 db torpedóvető-cső (93-as típusú torpedókkal), 36 mélységi töltet

Teljesítmények:

Végsebesség: 35 csomó (65 km/h)

Hatótávolság: 5000 tm (9300 km, 18 csomós - 33 km/h-s - sebesség mellett)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.