JAMATO osztály

„Mindenki egy ellen, egy mindenki ellen”


Tervezés:

A Japán Birodalom évszázadokon át Ázsia egyik legerősebb hatalmának számított, de az 1600-as évek elején megszakította minden kapcsolatát a nyugattal és egyfajta önként vállalt elszigeteltségbe vonult. Bezárkózásával azonban kizárta magát a nyugaton végbemenő tudományos-, majd ipari-forradalomból, ezért megdöbbentek, amikor az amerikai kormányt képviselve Matthew Calbraith Perry sorhajókapitány gőzhajókból álló flottája partot ért és 1854-ben erővel kikényszerítette a japánok nyitását.

Az évszázados lemaradásban lévő japánokkal a nyugati nemzetek egymás után írattak alá a megalázó szerződéseket, ami a társadalmi elitben komoly feszültségekhez vezetett és végül az 1868-69-es Bosin-háborúban csúcsosodott ki. A háborúból a modern nyugati fegyverzettel felszerelt császári csapatok kerültek ki győztesen, de a döntéshozók felismerték, hogy többé nem térhetnek vissza az addig alkalmazott középkori társadalmi és gazdasági berendezkedéshez.

A Meidzsi-restaurációnak nevezett új kor legfontosabb célkitűzése a felzárkóztatás lett: Japán adaptálta a modern nyugati oktatást, gyártási folyamatokat és megkezdődött a haderő újraszervezése. Japán delegátusok utaztak Európába, hogy tanulmányozzák a legújabb trendeket, illetve nyugati katonai szakértőket kértek fel a kiképzés és a taktika újragondolására.

A Japánok óriási szorgalommal és tanulási vággyal alig 50 év alatt (nagyrészt) behozták több évszázados lemaradásukat, amit kiválóan példázott az 1904-5-ös orosz-japán háború, amelyben a Togo admirális vezette japán flotta mindhárom tengeri összecsapásban legyőzte a számbeli fölényben lévő, de fejletlen oroszokat.

E háborút követően Japánt már elismerték a nyugati nagyhatalmak is, az ország pedig (részben azért, mert a főszigetek nem rendelkeztek stratégiai nyersanyagokkal), gyarmatszerzésbe kezdett. Az első világháborút követően (a német flotta eltűnésével) a Japán Birodalom haditengerészete a világ harmadik legerősebbjének számított: alapvető osztályú hadihajóinak összesített vízkiszorítása mintegy 570000 tonna volt (a sorban következő franciáé csak 290000 t).

Az első világháborút győztesként befejező Japán Birodalom agresszív terjeszkedése miatt azonban egyre inkább szembekerült a nagyhatalmakkal, ezért (válaszul a Mandzsúria elfoglalását követő nemzetközi visszhangra), Japán kilépett a Népszövetségből, majd a hadiflottákat korlátozó Washingtoni flottaegyezményből is.

Az ország erőteljes fegyverkezésbe kezdett, hogy felkészüljön a nyugati hatalmakkal (elsősorban az Amerikai Egyesült Államokkal) való háborúra (e harc tétje a nyersanyagok és a Csendes-óceáni szigetek birtoklása volt).

A japán haditengerészet tisztában volt azzal, hogy a flottafejlesztés ellenére mennyiségben képtelen lesz felvenni a harcot a világ két legnagyobb tengeri erejével rendelkező Egyesült Királysággal és az Amerikai Egyesült Államokkal. Emiatt azt tervezte, hogy (akárcsak az orosz-japán háború kezdetén), meglepetésszerűen fog támadni (remélve, hogy egy csapással képes lesz kellő számú ellenséges csatahajó elpusztítására, kiegyenlítve az erőviszonyokat).

Emellett a japán flottát eleve úgy tervezték, hogy kisebb számú, de minden korábbinál erősebb hajóból álljon és ezen csatahajók képesek legyenek egyszerre akár több ellenséggel is felvenni a harcot (erősebb lövegeivel megsemmisítve őket olyan távolságból, ahonnan azok lövege nem tesz kárt a japán hajókban).

E stratégia csúcsát az 1934-től fejlesztett Jamato nevű hajóosztály jelenttette: egy 70000 tonnásra tervezett szupercsatahajó, melynek végleges kialakítását 24 terv közül választották ki, megalkotva a hatalmas JAMATO osztályt (a hajót az angolszász országokban Yamato-nak írják, nevét Jamato prefektúráról kapta).


Konstrukció:

A Washingtoni flottaegyezményben Japán vállalata, hogy 1934-ben hadihajóinak össz-vízkiszorítása maximum 315000 tonna lesz és legfeljebb 10 új csatacirkálóval vagy csatahajóval rendelkezhet, miközben ezen hajók közül egy tömege sem haladja meg a 35000 tonnát, a főtüzérség kalibere pedig a 406 mm-t.

Azzal, hogy kilépett a nemzetközi egyezményekből, Japánt többé semmi sem gátolta abban, hogy akár egy kétszer ekkor hajót építsen, amit a JAMATO osztály révén el is készített. Ahogy az fentebb is olvasható, a JAMATO osztályt (is) kifejezetten úgy tervezték, hogy minden akkori és korábbi hadihajónál nagyobb és erősebb legyen, megelőzve többek közöt a 42000 tonnás brit HOOD csatacirkálót és az 1943-ban elkészült, 52000 tonnás amerikai IOWA csatahajót.

A 256 méter hosszú, teljes terhelés mellett több mint 71000 tonnás vízkiszorítású Jamato azonban nemcsak hosszabb és nehezebb volt minden korábbi hadihajónál, de tűzerőben is páratlannak számított. Mivel nem kötötték a korábbi korlátozások, a japánok a Jamato-n 9 db 460 mm-es kaliberű, 94-es típusú löveget használtak, amely ráadásul (ellentétben a többi korabeli csatahajóval) képes volt egy speciális légvédelmi lőszer tüzelésére is.

A 3 toronyban elhelyezett 460 mm-es lövegek mellett a Jamato 12 db 155 mm-es löveggel rendelkezett (4 db 3-ágyús toronyban), 12 db 127 mm-es légvédelmi löveggel (párosával tornyokban), valamint ellátták 24 db 25 mm-es légvédelmi gépágyúval és 4 db 13,2 mm-es nehézgéppuskával is.

Mivel a második világháború végső szakaszában Japán már elvesztette légi fölényét, később a Jamato fegyverzetét módosították: 6 db 155 mm-es löveget elhagytak, viszont a 127 mm-es lövegek számát 12-re, a 25 mm-es légvédelmi gépágyúkét pedig 162-re(!) növelték.

A Jamato páncélzata is messze meghaladta a többi csatahajóét: a fedélzet páncélzata nikkel-króm-molibdén ötvözetből készült és helyenként több mint 200 mm-t tett ki, az övvonalon 410 mm-nyi fémet alkalmaztak, míg a főtornyok páncélzatának vastagsága elérte a 650 mm-t.

A rendkívül komplex kialakítású páncélzatot úgy tervezték, hogy bármilyen szögből érkező talált esetén tökéletes védelmet nyújtson (mivel a hajónak a tervek szerint egyszerre több ellenféllel kellett megküzdenie).

A kortárs csatahajókhoz hasonlóan kiemelten fontos volt a torpedók elleni védelem is: a Jamato ebből a célból 1147 b vízzáró rekesszel rendelkezett, melyek közül 1065-öt védett páncélzat (a hajó két oldalát a vízvonal alatt kidomborították és további rekeszeket alakítottak ki, ezzel is csökkentve a hajó oldalában robbanó bombák és torpedók romboló hatását).

A JAMATO osztály tagjai ráadásul nem csak nagy tűzerejűek és erősen páncélozottak voltak, de sebességük is magas volt (ezáltal utolérhették az ellenséges flottákat vagy szükség esetén elmenekülhettek előlük).

A hajót 12 Kanpon típusú kazánnal szerelték fel, amelyek négy 4 gőzturbinát hajtottak (147948 lóerős összteljesítménnyel) - ezzel a hatalmas csatahajó 27 csomós (50 km/h-s) végsebességet érhetet el, igaz, ennek ára kiemelkedően magas fogyasztás volt (a Jamato háromlapátos hajócsavarjainak átmérője elérte a 6 métert).


Szolgálatban:

A JAMATO osztály első, névadó tagjának gerincét 1937. november 4-én fektették le a Kure Naval Arsenal-ban (e dokkot kifejezetten különösen nagyméretű hajók számára tervezték, de a munkálatok megkezdése előtt így is további egy métert kellett kiásni az aljából). Az építés a lehető legnagyobb titoktartás mellett folyt: többek között egy ponyvát feszítettek a gyár sólyája köré.

A Jamato 1940. augusztus 8-án készült el - amikor másfél évvel később Japán az amerikai Pearl Harbor bombázásával belépett a második világháborúba, már az osztály második hajója, a Muszasi is rendszerben állt és további két hajó készült (az osztályt összesen 5-tagúra tervezték).

Megjelenésekor a JAMATO osztály messze a világ legerősebb és legnagyobb hadihajójának számított, azonban kisebb problémák már 1942-ben a felszínre kerültek. Ilyen volt, hogy a JAMATO osztály hajóinak sebessége nem érte el a japán gyors repülőgép-hordozókét, ezért a flotta zászlóshajójának megtett Jamato 1100 km-re lemaradt a hordozók mögött (ezáltal nem tudott részt venni a Midway-szigetek elleni Mi hadműveletben, amelyben részben ezért 4 japán hordozó veszett el).

Jamamoto Iszoroku tengernagy, a japán flotta főparancsnoka a csatát követően visszarendelte a Jamatot-t, amely ezt követően a Giadalcanal-i amerikai támadás megállítására hajózott ki, de lőszer- és üzemanyag-hiány (valamint a sekély partvidék) miatt ezekben a harcokban sem vett részt.

A több kisebb küldetést teljesítő Jamato és a Muszasi egyre inkább az amerikai flotta fő célpontjává vált. A JAMATO osztály hajói hiába lettek volna képesek könnyedén elsüllyeszteni bármilyen amerikai hajót, a második világháború második felétől a csatahajók korszaka már leáldozott, helyüket a repülőgép-hordozók vették át. Ezt a japánok is felismerték, ezért az ötödik, 797-es jelű, JAMATO osztályú hajót már el sem kezdték építeni, a negyedik, 111-es jelűt 1942-ben, 30%-os készültségi szintnél lebontották, a Jamato és a Muszasi mellett elkészült harmadik hajót, a Sinano-t pedig repülőgép hordozóvá építették át.

Ugyanakkor nem értették meg a radar jelentőségét, ami hamis biztonság-érzetet keltett bennük, ami a Sinano pusztulásához vezetett. A félkész hordozót 1944. november 29-én a sötétben, alig 10 nappal a szolgálatba állítást és mindössze egyetlen nappal az első kihajózását követően a USS Archer-Fish tengeralattjáró bemérte, majd 4 torpedótalálattal elsüllyesztette (a hajó pusztulásában szerepet játszott a személyzet hozzánemértése és rossz minőségű, siettetett építés is).

A Muszasi sorsa egy hónappal korábban, a Leyte-öbölbeli csatában dőlt el, ahol a japánok kétségbeesett lépésre szánták el magukat: repülőgép-hordozóikat feláldozva elcsalják az amerikaiak főerőit, miközben a gyengébb partraszálló egységeket megpróbálják csatahajóikkal megsemmisíteni. A nagyszabású támadásban a japánok a hordozók mellett mind az öt még rendszerben álló csatahajót (Jamato, Muszasi, Nagató, Kongó, Haruna), 12 cirkálót és 15 rombolót vetettek be.

A Muszasi-t (ld, balra) már október 24-én, a Sibuyan-tengeri csatában elvesztették: a csatahajó a repülőgépek elsődleges célpontja volt - úgy süllyedt el, hogy soha nem harcolt ellenséges hajóval (igaz, pusztulása lehetővé tette a japán flotta elmenekülését.

A tervezett támadás azonban sikeresnek tűnt: a repülőgépekkel gyakorlatilag már nem rendelkező hordozókat az összes amerikai hadihajó üldözőbe vette, ezért amikor a japánok rátaláltak az amerikai hordozókra, azokat csak gyenge fegyverzetű, lassú őrhajók és 2-3000 tonnás tömegű rombolók védték (a JAMATO osztály egyetlen főtornya nyomott ennyit).

A japánokat azonban lelassították a teljes sebességgel soraik közé rontó, öngyilkos amerikai rombolók, amelyeket ugyan megsemmisítettek, de közben időt hagytak az amerikai repülők levegőbe emelkedésére. Paradox módon a japánok azért nem tudták elsüllyeszteni az amerikai hordozókat (kivéve a Gambier Bay-t), mert a csatahajók óriási páncéltörő lőszerekkel tüzeltek (ezek pedig egyszerűen áthaladtak a páncélozatlan hordozókon, relatív kis lyukakat ütve rajtuk).

A repülőgépek folyamatosan támadták a japánokat, akik hajói (a Jamato kivételével) súlyos károkat szenvedtek, 3 nehézcirkáló pedig el is süllyedt. A japánok végül visszafordultak, de ezt követően az üzemanyag-hiány miatt flottájukat már nem tudták használni (a repülőgép-hordozók pedig már korábban elvesztek). A Jamato utolsó harcát a Ten-gó hadművelet jelentette: egy kétségbeesett, öngyilkos támadás, amelyben megpróbálták megsemmisíteni az immár a Japán főszigeteket fenyegető partraszálló egységeket.

A csak oda útra elegendő üzemanyagot szállító hajókat az amerikaiak felfedezték, majd repülőgép-hordozóikkal koncentrált támadást indítottak. A folyamatos támadások felőrülték a 9 kísérőhajót és a Jamato is egyre nagyobb sérüléseket szenvedett: kigyulladt a farrésze, majd 15 bomba és 8 torpedótalálatot követően használhatatlanná vált a tűzvezető rendszer, a hajó erősen megdőlt, sebessége pedig 10 csomóra csökkent, végül megállt. A Jamato végül átfordult, majd 3 perccel később felrobbant (a robbanás ereje akkora volt, hogy még 200 km-ről is látni és hallani lehetett).

A JAMATO osztály a valaha épített legnagyobb csatahajó volt (méretét később is csak a Nimitz osztályú repülőgép-hordozók múlták felül), de hiába számított a hagyományos csatahajók legerősebbikének, végül tehetetlennek bizonyult a repülőgépek ellen. A Jamato és társai pusztulása egyben a csatahajó-korszak lezárultát is jelentette és bármilyen impozánsak voltak is, a Jamato-ba és testvérhajónak építésébe fektetett nyersanyag és idő sosem térült meg (az osztály egyik tagja sem tudott elsüllyeszteni egyetlen ellenséges csatahajót sem).


Műszaki adatok:

Név: Jamato (JAMATO osztály)

Típus: (szuper-) csatahajó

Gyártó: Kure Naval Arsenal (Kure)

Rendszerbe állítás éve: 1941

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 71659 t

Hossz: 263,2 m

Szélesség: 38,8 m

Merülés: 10,3 m

Hajtómű: 12 db, 150000 Le-s összteljesítményű gőzturbina, 12 kazán (Kanpon)

Legénység: max. 2800 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 9 db 460 mm-es löveg (94-es típus, hármasával a tornyokban)

Kiegészítő fegyverzet: 12 db 155 mm-es löveg, 12 db 127 mm-es légvédelmi löveg, 24 db 25 mm-es légvédelmi gépágyú, 4 db 13,2 mm-es légvédelmi nehézgéppuska, 7 repülőgép

Teljesítmények:

Végsebesség: 27 csomó (50 km/h)

Hatótávolság: 7200 tmf (~ 13300 km), 16 csomós sebesség mellett


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.