HJÚGA osztály

„Á, ez nem is repülőgép-hordozó”


Tervezés:

A Nagy Japán Birodalom az 1800-as évek második felében óriási fejlődésen ment keresztül, amely következtében fél évszázad alatt középkori szinten álló országból nyugati típusú nagyhatalommá fejlődött. Az ország erejét mindenekelőtt haditengerészete jelentette, amely a szárazföldi haderőhöz hasonlóan igyekezett a legújabb európai vívmányok felhasználására: mások mellett élénken érdeklődtek a repülőgép-hordozók iránt, amelyek az 1903-ban megjelent repülőgépeket felhasználva a tengeri hadviselés új formáját jelentették.

Az első légi járműveket (hőlégballonokat) hordozó hadihajók az 1800-as években jelentek meg, a modern értelemben vett, merevszárnyú repülőgépeket hordozó, bevethető egységek azonban csak az első világháború alatt terjedtek el. A háború végére a kísérleti repülőgép-hordozók bizonyították alkalmasságukat, ezért a Brit Birodalom megkezdte a Hermes, a világ első eleve repülőgép-hordozónak szánt egységének építését (minden korábbi repülőgép-hordozó átépítés eredményeként született), de 1920-ban a britek után másodikként a japánok kezdtek hordozók építésébe, ráadásul a Hosho 1922-ben elsőként állt hadrendbe. A japánok a Hosho-t a korábban tervezett Sókaku vízirepülőgép-hordozó kiváltására szánták és a típus sikerén felbuzdulva számos további hordozót építettek.

A Nagy Japán Birodalom a két világháború között felkészült egy általuk elkerülhetetlennek ítélt nagy háborúra, amelyben Ázsia jelentős részét el kívánták foglalni, ehhez azonban olyan ütőképes tengeri haderőre volt szükségük, amely támogathatta az európai nagyhatalmak ázsiai gyarmatainak elfoglalását, majd háborúban legyőzhette az elsődleges rivális Amerikai Egyesült Államokat.

Ennek elérésére mások mellett számos repülőgép-hordozót építettek. A technológia fejlődésével a hordozók mérete fokozatosan nőtt, de ezt a két világháború közötti (a nagyhatalmak közötti versengést megelőzni hivatott) Washingtoni flotta-egyezmény gátolta, ezért 1936-ban a japánok felmondták az egyezményt (kirobbantva egy újabb globális tengeri fegyverkezési versenyt).

A japánokat ezt követően már nem kötötték a szerződés szabályai, ezért a mindössze 7590 tonna vízkiszorítású, 15 repülőgépet hordozó Hosho-val szemben már az 1928-ban hadrendbe állított következő, egytagú KAGA osztály is 38000 tonnás vízkiszorítással rendelkezett és 60 repülőgépet hordozott. A Nagy Japán Birodalom a második világháború végéig összesen 30 repülőgép-hordozót rendszeresített (további 5 építését megkezdték, de nem fejezték be), amelyek közé tartozott a világ legnagyobb csatahajó-osztályából, a JAMATO osztályból átalakított, 69000 tonna vízkiszorítású Shinano, a háború menetét azonban ezekkel sem tudták megfordítani.

A második világháborút követően az országot az Amerikai Egyesült Államok megszállta, de néhány év kimaradást követően Japán az 1950-es években újra indította hadiiparát, amely részeként hadihajókat is gyártottak, azonban a második világháborút követően az alkotmányban rögzítették, hogy az ország többé nem rendszeresíthet repülőgép-hordozókat. A hidegháború előrehaladtával viszont a korábban rendkívül fejletlen Kínai Népköztársaság (továbbiakban: Kína) fokozatosan behozta technológiai lemaradását, ezért a japánok újabb hadihajókat építettek.

A tiltás miatt nem a japánok nem gyárthattak hordozókat, de az 1970-es évek végén megépítették a kéttagú SIRANE osztályt, amelyek 5200 tonnás vízkiszorításuk ellenére egyenként 3 db Mitsubishi H-60 (módosított amerikai Sikorsky S-70) helikoptert hordoztak. A Szovjetunió széthullását követően Európát már nem fenyegette egy kommunista nagyhatalom, a Japánhoz közeli Kína viszont minden korábbinál erősebbé vált, ezért az ezredfordulót követően a japánok megépítették a SIRANE osztály utódját, a HJÚGA osztályt.


Konstrukció:

A HJÚGA osztály elődjével szemben külsőre egyértelműen repülőgép-hordozóra hasonlít, azonban a hajóosztály nem a második világháborús japán repülőgép-hordozók jellegzetes, felépítmény nélküli feltámasztott-fedélzetes kialakítását követi, hanem a többi ország által máig használt, a test jobb oldalára telepített parancsnoki híddal. A HJÚGA osztály hajóinak hossza 197 méter, szélességük maximum 33 méter, vízkiszorításuk pedig 13950 tonna (maximum 19000 tonna).

Második világháború utáni repülőgép-hordozóként a HJÚGA osztály nem rendelkezik hagyományos csöves fegyverzettel. A hajók védelmét 16 db. Mark 41 típusú függőleges indítóblokk képezi, amelyek amerikai RIM-162 „Evolved SeaSparrow” rakéta-elhárító rakétákat, illetve RUM-139 „VL-ASROC” tengeralattjáró-elhárító rakétákat tartalmazhatnak.

A rakétafegyverzet mellett a hajókat felszerelték 2 db 20 mm-es Phalanx gépágyúval, amelyek szintén a hordozót veszélyeztető céltárgyak (elsősorban rakéták) megsemmisítésére szolgál, továbbá a HJÚGA osztály 2 db hármas torpedóvető-csövet szállít, valamint felszerelték 7 db 12,7 mm-es nehézgéppuskával a kisméretű támadó motorcsónakok elleni harcra.

Hordozóként a HJÚGA osztály támadó- és védelmi-képességeinek túlnyomó részét az általa hordozott légi járművek alkotják. Hadrendbe állításakor az osztály minimális számú Mitsubishi H-60 tengeralattjáró-elhárító fegyverzetű helikoptereket és Kawasaki Heavy Industries MCH-101 (licencgyártott AgustaWestland AW101 „Merlin”) többcélú (elsődlegesen személy- és teherszállító) helikoptereket hordoz, de emellett lehetőség van Sikorsky CH-53E „Super Stallion” nehéz teherszállító helikopterek üzemeltetésére is.

A HJÚGA osztályt nem szerelték fel hagyományos páncélzattal, mivel azok nem jelentenének védelmet a modern rakétafegyverekkel szemben. A japán hordozó jelentős vízkiszorítása ellenére gázturbina-meghajtású, mert Japán soha nem rendszeresített nukleáris meghajtású repülőgép-hordozókat. A 4 db Isikavadzsima Harima-General Electric gázturbinák összteljesítménye 100000 lóerő: ezzel a hordozó több mint 30 csomós (56 km/h-s) végsebességre képes (a pontos adat hadititok).

A HJÚGA osztályra modern hordozóként nagyfokú automatizáltság jellemző, ezért az osztály névadó tagja mindössze 360, testvérhajója 371 fős legénységgel hajózik.


Szolgálatban:

A HJÚGA osztály első tagját, a Hjúga hordozót 2006. május 11-én kezdték építeni (DDH-181 jelzéssel), amelyet két évvel később követett az Isze (DDH-182). A Hjúga 2009-ben állt hadrendbe (mint a Japán Tengerészeti Véderő zászlóshajója), amelyet 2 évvel később követett az Isze.

A HJÚGA osztályt tervezésétől kezdve ellentmondás övezi. Japán korábban is ismert volt a szabályokat kikerülő, vagy egyszerűen megszegő repülőgép-hordozóiról. A Washingtoni flottaegyezmény maximálta a megépíthető repülőgép-hordozók számát és méretét, azonban csak a 10000 tonnánál nagyobb vízkiszorítású, vízszintes fedélzettel rendelkező hadihajókat tekintette hordozóknak, feltételezve, hogy ennél kisebb hasznos hordozó nem építhető, azonban a japánok kifejezetten ennek kijátszására tervezték az ultrakönnyű RJÚDZSÓ osztály, abban bízva, hogy az osztályt nagy sorozatban gyárthatják.

A flottaegyezmény szellemét megszegő japán hordozóra válaszul 1930-ban a szerződést módosították (ezt követően minden repülőgépet hordozó egységet hordozónak tekintettek, függetlenül a vízkiszorításuktól), ezért a japánok azonnal leállították a RJÚDZSÓ osztály építését , de később is több esetben megszegték a szerződést, mielőtt 1936-ban végleg felmondták.

Ahogy a bevezetőben is szerepel, Japán (az 1945-ös Kumano maru után) új repülőgép-hordozót nem épített. A HJÚGA osztályt megelőző SIRANE osztály gyakorlatilag egy nagyméretű helikopter-hangárral tervezett hagyományos hadihajó volt, a HJÚGA osztályt pedig névleg kísérő hajóként vagy helikopter-rombolóként jelölik, ezért a típust külföldön általában helikopter-hordozóként azonosítják.

Ez azt a látszatot kelti, hogy Japán saját szabályát betartva nem rendszeresített repülőgép-hordozót, azonban a HJÚGA osztály a legtöbb kortárs könnyű repülőgép-hordozóhoz hasonló méretű (megfelel a második világháborús amerikai SAIPAN és a hidegháborús brit INVINCIBLE osztályú repülőgép-hordozóknak), ráadásul minden szükséges kiszolgáló-rendszerrel ellátták: rendelkezik egy hosszú, egybefüggő leszálló-pályával (noha a helikoptereknek erre nincsen szüksége), a hangár a helikopterekhez képest aránytalanul nagyméretű és a teherliftek méretét is úgy alakították ki, hogy azok képesek legyenek repülőgépek mozgatására.

Japán és elsődleges szövetségese, az Amerikai Egyesült Államok, valamint Kína között az ezredfordulót követően tovább nőtt a feszültség, ezért a két demokrácia többször demonstrálta a HJÚGA osztály képességeit. A hadgyakorlatok során a hordozó fogadott és indított Fuji AH-64D „Apache” (licencgyártott amerikai Hughes AH-64 „Apache”) harci helikoptereket, valamint nem amerikai repülőgép-hordozók közül elsőként a rendkívül nagyméretű Bell Boeing V-22 „Osprey” billenőrotoros repülőgépeket.

A HJÚGA osztály békeidőben mindössze 4 db helikoptert hordoz, de a típus kapacitását az elemzők 18-24 db helikopterre teszik, azonban ennél is fontosabb, hogy a típust egyértelműen a legújabb amerikai Lockheed Martin F-35 „Lightning II” vadászbombázó repülőgép hordozására szánták (a Japán szárazföldi légierő kizárólag az ”A” bázismodellt üzemelteti, de az ország kisszámú ”B” modellt is rendelt, amelyet kifejezetten kisméretű repülőgép-hordozókra terveztek).

Japán a HJÚGA osztály mellett 2015-ben hadrendbe állította a kéttagú IZUMO osztályt, amely névleg szintén helikopter-romboló, valójában azonban a teljes terhelés mellett akár 27000 tonnás osztály már egyértelműen repülőgép-hordozóként kategorizálható. A HJÚGA osztályú repülőgép-hordozók első évtizede eseménytelenül telt: mások mellett több amerikai-japán hadgyakorlaton vettek részt Kína partjai közelében, valamint 2011-ben segítették a Fukusimai atomerőmű-baleset, majd a 2013-as Haijan tájfunt követő mentési és helyreállítási munkálatokban.


Műszaki adatok:

Név: Hjúga (HJÚGA osztály)

Típus: könnyű repülőgép-hordozó

Gyártó: Isikavadzsima-Harima (Jokohama)

Rendszerbe állítás éve: 2009

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 13950 t (teljes terhelés mellett 19000 t)

Hossz: 197,0 m

Szélesség: 33,0 m

Merülés: 7,0 m

Hajtómű: 4 db 100000 LE-s összteljesítményű gázturbina (Isikavadzsima Harima-General Electric LM2500-30)

Legénység: 360 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 16 db Mark 41 függőleges indítóblokk (lehetőség RIM-162 rakéta-elhárító rakéták és RUM-139 tengeralattjáró-elhárító rakéták hordozására)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 20 mm-es CIWS gépágyú (Phalanx), 7 db 12,7 mm-es gépágyú, 3 db 324 mm-es torpedó (Mark 32, háromcsövű), lehetőség többféle helikopter (és potenciálisan F-35B repülőgép) hordozására

Páncélzat:

Toronypáncél: 0 mm

Övvért: 0 mm

Fedélzet páncélzata: 0 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: több mint 30 csomó (56 km/h)

Hatótávolság: ismeretlen tmf (ismeretlen km), ismeretlen csomós (ismeretlen km/h-s) sebesség mellett


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.