HABSBURG osztály

„A monarchia megpróbál lépést tartani”


Tervezés:

Az 1372-81-es Chioggiai háborút (magyarul velencei-magyar háborút) lezáró turini békeszerződés eredményeként a Habsburg Birodalom megszerezte Trieszt városát, amellyel 1382-ben tengeri kikötőhöz jutott az adriai tengeren, ezért ez egyben az osztrák haditengerészet születésének dátuma is. A kikötő ellenére az ezt követő évszázadokban a Habsburgok elsősorban a folyókra koncentráltak: kis dunai (folyami) flottillájuk elsősorban a szárazföldi csapatok elleni harcban és a baráti egységek támogatásában játszott szerepet.

Tengeri hadihajók hiányában a franciák még az 1700-1714-es Spanyol örökösödési háború alatt is megtorlás nélkül bombázhatták Triesztet (a folyami hadihajók eleve alkalmatlanok lettek volna a lényegesen nagyobb tengeri hajók elleni harcra, ráadásul a birodalom adriai-tengeri területeit az Alpok elválasztotta a birodalom többi részétől, és mindkét nagy folyón csak rivális birodalmak területén keresztül juthattak volna ki a tengerre).

A támadás mellett a tengeri flotta iránti igényt tovább növelte, hogy a birodalom új területei (köztük az északi-tengeri kikötővel rendelkező Dél-Németalföld) révén tovább növelte sósvízi kikötőinek számát. Idővel kialakult egy korlátozott méretű osztrák polgári flotta, amely a birodalom kereskedelmét bonyolította (ld.: Osztrák Kelet-Indiai Társaság), de az uralkodó első hadihajóit csak a XVIII. század végén vásárolta.

Ez az első haditengerészet rövid életű volt, mert miután a Habsburg Birodalom több súlyos vereséget szenvedett Franciaországtól a Napóleoni háborúk alatt, megfosztották összes tengeri kikötőjétől. A dél-németalföldi terület végleg elveszett, az adriai-tengeri városokat azonban az 1815-ös Párizsi békeszerződés értelmében visszakapták és néhány évvel később megkezdődött egy új haditengerészet szervezése.

Ez kezdetben csak a helyi - görög - kalózok ellen harcolt, majd az 1840-es évek fordulóján több partraszállást támogatott, de az 1848-49-es (első) Olasz függetlenségi háborút követően drasztikus változások történtek. Az addig a haditengerészet nagy részét kitevő olaszok helyét fokozatosan a birodalom többi részéből származó tisztek és matrózok vették át, miközben az olaszoktól zsákmányolt hajók révén jelentősen nőtt a Habsburg flotta mérete.

A nagyhatalmaktól való függetlenedés részeként az osztrákok Póla városában hajógyárat alapítottak és az évszázad közepére egy kis tengeri flottát építettek. A második Olasz függetlenségi háború végén, 1861-ben megalakult az egyesített Olasz Királyság, amellyel a Habsburgok azonnal korlátozott fegyverkezési versenybe kezdtek az Adriai-tenger feletti uralomért, egymás után építve az új páncélos gőzösöket.

Ez a konfliktus az 1866-os Lissai csatában csúcsosodott ki, ahol ugyan a jobban vezetett osztrák erők legyőzték a túlerőben lévő olaszokat, azonban magát harmadik Olasz függetlenségi háborút elvesztették, amely a birodalom további hanyatlásához és az olaszok erősödéséhez vezetett. A XIX. század második felében a két lokális hatalom ismét fegyverkezési versenybe kezdett, kihasználva a hadihajó-fejlesztés legújabb vívmányait. Az optimista tervek és a lissai győzelem ellenére a kiegyezést követően Oszták-Magyar Monarchiára átnevezett birodalom rendkívül korlátozott ipari és pénzügyi lehetőségekkel bírt.

Az osztrák-magyar flotta fejlesztésére a Lissai csatában győztes Wilhelm von Tegetthoff tengernagy, a flotta vezetője az 1870-es évek fordulóján négy új, nagyméretű kazamatahajó építését javasolta 1878-ig, de 1871-es váratlan halálát követően utóda már csak két egység építését kérvényezte és végül csupán egyetlen hajó, az SMS Tegetthoff épült meg (ez neve ellenére nem azonos a későbbi, szintén osztrák-magyar TEGETTHOFF osztállyal).

Ennek 1882-es átadását követően ráadásul az Osztrák-Magyar Monarchia új nagyméretű hadihajót hosszabb nem épített (csak kisebb, 7000 tonna alatti egységeket, köztük a MONARCH osztályú partvédő páncélosokat), viszont az eltelt idő alatt a technológia jelentős fejlődésen ment keresztül és az 1890-es években a nagyhatalmak már a korábbiaknál lényegesen erősebb csatahajókat építettek. 1893-ban még a jelentős lemaradásban lévő olaszok is megkezdték saját csatahajó-osztályuk építését (AMMIRAGLIO DI SAINT BON osztály), ami lépéskényszerbe hozta az osztrákokat, akik végül egy saját csatahajó-osztály, a HABSBURG osztály építése mellett döntöttek.


Konstrukció:

A HABSBURG osztály 114,55 méteres teljes hosszával, 19,8 méteres szélességével, 7,5 méteres merülésével, valamint 8364 tonnás (teljes terhelés mellett 8965 tonnás) vízkiszorításával már tervezésekor is másodosztályú hadihajónak számított (ekkor a legtöbb ország már 13000 tonna körüli hadihajókat épített), ennek ellenére az osztrák-magyar hadihajó csatahajónak tekinthető (hasonlóan a korábbi amerikai TEXAS osztályhoz).

Az osztály előnyös megoldása volt magas fedélzete (ez az orron 5,8 méterrel, a taton 5,5 méterrel ért a vízvonal fölé), ami lehetővé tette a nyílt óceáni üzemeltetést, erre azonban nem került sor (az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének műveleti területe az Adriai-tengerre korlátozódott).

A HABSBURG osztály fő fegyverzetét a német 24 cm SK L/40 Osztrák-Magyar Monarchiának gyártott változata, a 24 cm L/40 K94 löveg alkotta, de a korlátozott vízkiszorítás miatt az eredetileg tervezett négy helyett végül csak hármat építettek be: kettőt az első, egyet pedig a hátsó toronyba. Az elsődleges tüzérség korlátozott számát és kaliberét az osztály nagyszámú másodlagos löveggel ellensúlyozta: összesen 12 db 149,1 mm-es (szintén német eredetű, 15 cm SK L/40 típusú) ágyút építettek be egy egyedi, fél-tornyos megoldással.

A hajó mindkét oldalára 6-6 löveg került két, egymás feletti szinten elhelyezett, egyetlen löveget tartalmazó lőállásba. A felépítményből kiálló, kazamata-szerű állások lehetővé tették a korlátozott oldalirányzást, valamint növelték a lövegek függőleges kitéríthetőségét (ezt -7 fok és +20 fok között változtathatták). Az oldalsó kazamata-lövegek hátrányos következménye volt, hogy ezek csak oldalra tüzelhettek, a kétszintes, fél-tornyos megoldás miatt azonban a HABSBURG osztály 12 másodlagos lövege közül 4-4 löveg előre-, illetve hátrafelé is tüzelhetett úgy, hogy azok továbbra is védett lőállásban kaptak helyet.

A 240 mm-es és 149,1 mm-es lövegek kiegészítésére a csatahajó 10 db 66 mm-es és 8 db 47 mm-es löveget hordozott a kisebb hajók ellen (a 47 mm-es lövegek gyorstüzelő típusúak voltak, ebből 2 db 33 kaliberhosszú, a többi 44 kaliberhosszú). A HABSBURG osztály a lövegek mellett 2 db 450 mm-es (víz alatt) torpedóvető-csővel rendelkezett, emellett a hajó orrát úgy alakították ki, hogy az kosolásra is alkalmas legyen.

Az osztrák-magyar csatahajó páncélzatát felületkeményített króm-nikkel acélból gyártották. Az övvért vastagsága maximum 220 mm volt, amely a hajó orra és tatja felé fokozatosan 180 mm-esre csökkent (az övvért 1,06 méterrel ért a víz szintje fölé és 1,3 méterrel ez alá). A csatahajó tornyainak oldalsó páncélzata 210 mm vastag volt, az első parancsnoki híd 200 mm-es, a hátsó 100 mm vastag páncélzatot kapott, a másodlagos lövegek kazamatái 88-137 mm-esek voltak, míg a páncélfedélzet 40 mm-t tett ki.

Csatahajók között szokatlan módon a HABSBURG osztály a teljes hossz közel kétharmadán kettős fenékkel rendelkezett, amely ugyanúgy többlet-védelmet biztosított, mint a 174 vízzáró rekesz.

A csatahajót 2 db háromszoros expanziójú gőzgép mozgatta: ezek a 16 db (francia) Belleville kazánon keresztül 15063 lóerős teljesítményt nyújtottak, ezáltal a névadó hajó 19,62 csomós (36,34 km/h-s) végsebességet ért el. Az osztály másik két hajójának gépei eltérő teljesítményt nyújtottak (14307 lóerőt, illetve 16000 lóerőt), ami ennek ellenére hasonló; 19,65, illetve 19,85 csomós végsebességet tett lehetővé. Korlátozott vízkiszorítása ellenére a HABSBURG osztály egységein 638 fő szolgált.


Szolgálatban:

Érdemi osztrák flotta a XIX. század közepe előtt nem létezett, ez azonban önmagában nem jelentett hátrányt, lévén ekkortól, vagy ezt követően született meg az amerikai, japán, német és olasz tengeri flotta, a limitáló tényező ismét az osztrák ipar, az építéshez szükséges pénzügyi források és a politika volt.

A korábbi Tegetthoff építéséhez az osztrákoknak a nagyhatalmakhoz kellett fordulnia: a kazamatahajó lövegei a Német Birodalomból, páncélzata a Brit Birodalomból érkezett. A HABSBURG osztálynál ezt igyekeztek elkerülni (a fejlesztéseknek köszönhetően a lövegek többsége már a cseh Skoda-tól származott), de a nagy kaliberű lövegeket továbbra is a németek szolgáltatták.

A HABSBURG osztályból három egységek adtak át: a névadó Habsburg építését 1899-ben kezdték meg, amelyet még abban az évben követett az Árpád, majd két évvel később a Babenberg (utóbbi nevét az osztrák Babenberg uralkodói házról kapta; egyes forrásokban Badenbergként szerepel). Alternatíva hiányában mindhárom hajó az 1857-ben alapított trieszti Stabilimento Tecnico Triestino (STT) hajógyárban készült, ennek ellenére viszonylag gyorsan elkészültek: átadásukra 1902-ben, 1903-ban, illetve 1904-ben került sor.

A HABSBURG osztály 9000 tonna alatti vízkiszorításával a legkisebb és leggyengébb csatahajók közé tartozott, azonban fontos hangsúlyozni, hogy nem a nagyhatalmak kortárs osztályai (pl.: a több mint 14000 tonnás brit CANOPUS és FORMIDABLE osztályok), hanem az olaszok ellen készült. A korlátozott, 10000 tonna vízkiszorítású, 4 db 254 mm-es löveggel felszerelt olasz AMMIRAGLIO DI SAINT BON osztály így is felülmúlta a HABSBURG osztályt, amely azonban a kisebb olasz hajókra veszélyt jelentett, lekötve az olasz csatahajókat.

A HABSBURG osztály tagjai (hasonlóan más országok első csatahajóihoz) viszonylag eseménytelen karriert futottak be. A három csatahajó éveken át gyakorlatozott a korábbi MONARCH osztály tagjaival, de éles bevetésre nem kerültek, mert az újabb csatahajók hadrendbe állításával másodvonalbeli szolgálatra osztották be őket.

Az első világháború kezdetén mindhárom HABSBURG osztályú csatahajót a Földközi-tengeren ragadt két nagy német hadihajó, a MOLTKE osztályú Goeben csatacirkáló és a MAGDEBURG osztályú Breslau cirkáló támogatására küldtek. A hajóraj célja a brit blokádon való áttörés volt, hogy a német hajók visszatérhessenek hazájukba - az akció sikerrel járult, ami után a HABSBURG osztály tagjai visszatértek az osztrák-magyar felségvizekre.

Amikor 1915-ben az Olasz Királyság megtámadta korábbi szövetségesét, az Osztrák-Magyar Monarchiát, a HABSBURG osztályú csatahajókat ismét bevetették, ezúttal az olasz Ancona kikötőváros bombázására (ebben az akcióban szintén mindhárom egység részt vett). Elavultságuk miatt a hajók a későbbi harcokban, köztük a Harmadik otrantói csatában már nem vettek részt, ehelyett partvédő hajóként kikötő-védelemre rendelték, később pedig (a Babenberg kivételével) iskolahajóvá alakították át őket, a feleslegessé vált matrózokat pedig különböző osztrák-magyar tengeralattjárókra irányították át.

Mindhárom HABSBURG osztályú csatahajó túlélte az első világháborút: vesztes országként az Osztrák-Magyar Monarchia hadihajóit, köztük mindhárom hajót elkobozták - ezeket a tárgyalásokon a Brit Birodalomnak ítélték, de a britek számos lényegesen modernebb hadihajóval rendelkeztek, végül mindet eladták az Olasz Királyságnak lebontásra, amely 1921-ben meg is történt.

Érdekességként megemlíthető, hogy a HELGOLAND osztályú Novara cirkáló átadásáig a Habsburg csatahajó kapitánya Horthy Miklós, a Magyar Királyság későbbi diktátora volt. A HABSBURG osztály korlátozott képességei ellenére értékes szolgálatot tett, lévén az ezen szerzett tapasztalatokat később felhasználták az ezt követő csatahajók építésénél (ERZHERZOG KARL és RADETZKY osztályoknál).

Az STT hajógyár a HABSBURG osztály után már csak három csatahajó-osztályt épített: az említett ERZHERZOG KARL osztályú pre-dreadnought és RADETZKY osztályú fél-dreadnought után a monarchia egyetlen dreadnought típusú hajóosztályát, a TEGETTHOFF osztályt (ezen kívül tervezték ennek továbbfejlesztett változatát, az ERSATZ MONARCH osztályt, amelyek építését azonban a világháború alatt leállították). Az Osztrák-Magyar Monarchia felosztását követően egyetlen utódállam sem épített többé tengeri flottát.


Műszaki adatok:

Név: Habsburg (HABSBURG osztály)

Típus: (pre-dreadnought) csatahajó

Gyártó: Stabilimento Tecnico Triestino (Trieszt, Osztrák-Magyar Monarchia)

Rendszerbe állítás éve: 1902

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 8364 t (teljes terhelés mellett 8965 t)

Hossz: 114,55 m

Szélesség: 19,8 m

Merülés: 7,5 m

Hajtómű: 2 db 15063 LE-s összteljesítményű gőzgép (háromszoros expanziójú), 16 kazán (Belleville)

Legénység: 638 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 3 db 240 mm-es löveg (Krupp 24 cm L/40 K94, 2 első, 1 a hátsó toronyban)

Kiegészítő fegyverzet: 12 db 149,1 mm-es löveg (Skoda 15 cm SK L/40, az oldalsó fél-tornyokban), 10 db 66 mm-es löveg (Skoda), 8 db 47 mm-es löveg (Skoda), 2 db 450 mm-es torpedóvető-cső (Whitehead, víz alatti)

Páncélzat:

Toronypáncél: 210 mm

Övvért: 180-220 mm

Fedélzet páncélzata: 40 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 19,62 csomós (36,34 km/h)

Hatótávolság: 3600 tm (6670 km - 10 csomós - 19 km/h-s - sebesség mellett)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.