FLOWER osztály

„Tömeges virágzás”


Tervezés:

A világ legtöbb nagyhatalmának létrejöttében komoly szerepet játszott központi elhelyezkedésük, az évszázadokon át a világ legerősebb birodalmának központjául szolgáló Egyesült Királyság viszont éppen elszigeteltségének köszönhette virágzását.

Mivel nem kellett tartaniuk szárazföldi offenzívától, az angolok jelentős hadiflottát hozhattak létre, később pedig már a vízi haderőnem látta el az ország védelmét és szolgált az egyre kiterjedtebb brit érdekérvényesítés első számú eszközévé.

A britek egyes gyarmatai (pl.: az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália) a XX. századra függetlenné váltak, de a birodalom továbbra is hatalmas erőt képviselt.

Az 1930-as években Németországban Adolf Hitler nemzetiszocialista pártja ragadta magához a hatalmat és egyértelmű volt, hogy a németek háborút fognak kirobbantani, megtorolandó az első világháborús sérelmeiket és hogy gyarmatokat szerezzenek - emiatt a britek váltak az egyik fő célponttá.

A németek tisztában voltak vele, hogy az Egyesült Királyságot a tengeren kell térdre kényszeríteniük, ezért a világ egyik legnagyobb békeidőbeli haditengerészeti fejlesztésé kezdtek (igaz, ennek mértéke nem érte el az első világháború előtti fegyverkezés versenyt).

Ez a program ugyan több erős csatahajót és zsebcsatahajót eredményezett, de a háború kezdetén a britek hajói még mindig nyomasztó fölényben voltak (igaz, a német légierő 1939-ben lényegesen erősebb volt az angolokénál).

Az első világháborúban a gyengébb, kikötőkbe beszorított német flotta rejtett aknazárakat telepített, majd kisebb támadásokkal megpróbálta ezekre csalni a brit haditengerészetet, bízva abban, hogy így lassan ki fognak egyenlítődni az erőviszonyok, de ez a módszer nem hozta meg a várt sikert.

Emiatt a németek taktikát váltottak, felismerve, hogy szigetországként az Egyesült Királyság egész létét az országba tengeren érkező áruk mennyisége határozta meg. Hadihajóik egy részével megkíséreltek egyfajta modern állami kalózkodásnak is tekinthető módszerrel minél több civil hajót elpusztítani, majd amikor a felszíni hajókat elvesztették, tengeralattjárókkal támadták az angolokat.

A második világháborúban a németek ismét ezt a megoldást választották (kezdetben felszíni hajókkal támadtak, majd 1940. augusztus 17-étől kezdetét vette a korlátlan tengeralattjáró háború), de a technikai fejlődés hatékonyabbá tette ezeket a csapásokat és Dönitz admirálisnak a második világháború előtt kidolgozott „farkasfalka” taktikája is növelte az erejüket.

A britek hiába rendelkeztek óriási flottával és számos gyarmattal, ha az ezekből az országokból érkező utánpótlás nem jut el az anyaországba, ami később elkeseredett harcokhoz vezetet. A német fenyegetésre válaszul az angolok hajóikat konvojokba szervezték, védelmükre pedig erős rombolókat és cirkálókat rendeltek - ezek gyártása azonban lassú volt és előreláthatóan évekig tartott.

Szükség volt olyan kisméretű, átmeneti hadihajókra, amelyek képesek a legújabb brit tengeralattjáró-elhárító berendezések szállítására, miközben előállításuk gyors és olcsó, ráadásul kis, civil hajóépítők is képesek a gyártásukra (mivel a nagy hajógyárak kapacitását a csatahajók foglalták le).

1939-ben, a háború előtti fegyverkezési program részeként az Egyesült Királyság ténylegesen megrendelt egy ilyen hajótípust. A választás a Middlesbrough-i Smiths Dock Company-ra esett: e cég jelentős hajógyártó tapasztalatokkal rendelkezett, ám típusaik nem hadihajók voltak, hanem kisméretű (~500 tonnás) felfegyverzett halászhajók. Az új hajóosztály alapjául szintén egy polgári hajó, a Southern Pride nevű bálnavadász szolgált, az osztály pedig a FLOWER (angol; virág) nevet kapta (egyes GLADIOLUS osztálynak nevezték, utalva az első ilyen típusú hajóra).


Konstrukció:

A FLOWER osztályt fregattként kategorizálták: ez a hajóosztály a korvettekkel azonos, a rombolóknál kisebb (1000 tonna körüli) egységeket jelölt, amelyeket kifejezetten a német felszín alatti flotta ellen fejlesztettek ki).

Mivel a típust alapvetően tengeralattjárók ellen tervezték bevetni, a FLOWER osztály felszíni hajók elleni védelme minimális volt: általában csupán egyetlen 101,6 mm-es (BL 4-inch Mk IX-es) löveget hordoztak, amely csupán kézifegyverek találata ellen védő, hátul nyitott páncélzatot kapott. Emellett a FLOWER osztály tagjai kezdetben két (iker) 12,7 mm-es Vickers és két (szintén iker) 7,7 mm-es Lewis géppuskával rendelkeztek, a német vadászbombázók elleni védelemként.

A hajók létét tengeralatjáró-elhárító fegyverzetük indokolta, igaz, kezdetben a FLOWER osztály ezen a téren is minimális tűzerővel rendelkezett: csupán két mélységi töltet-vetőt és két, 40 db-os mélységi robbanótöltet hordozott. A későbbi, fejlesztett hajókat már 40 mm-es Bofors légvédelmi löveggel és a hagyományos mélységi töltetnél több mint tízszer hatékonyabb Hedgehog indítórendszerrel szerelték fel.

A FLOWER osztály minimális mérete és korlátozott árképzése miatt páncélzat felszerelésére nem volt lehetőség. Erre nem is jelentkezett igény, mivel az ilyen típusú hajókat kizárólag tengeralattjárók ellen szánták és azok torpedói ellen még a legvastagabb páncélzat sem jelentett volna védelmet.

A torpedók elleni érdemi védekezést a rekeszekre osztott hajótest jelenthette volna, de a FLOWER osztálynál ilyen sem alkalmaztak. Ennek két oka volt: egyrészt a kis méret miatt egyetlen torpedó is hatalmas pusztítást okozhatott, másrészt a kényelmesebb belső tér érdekében feláldozták a biztonságot (a tengeralattjárók fő célpontjai kezetben a hatalmas, lomha szállítóhajók voltak, nem pedig a felfegyverzett, mozgékony kísérőhajók).

A védelem hiánya mellett a FLOWER osztály - hadihajóhoz képest - rendkívül lassú volt: végsebesség csupán 16 csomót (29,6 km/h-t) tett ki, miközben már az első világháborús csatahajók is ennek a sebességnek a kétszeresére voltak képesek.

Az alacsony üzemi sebességnek szintén kettős oka volt. Egyrészt a konvojok lassú hajóinak kíséretéhez nem volt szükség nagy sebességre, másrészt így használhattak elavult, kis teljesítményű erőforrásokat (pl.: háromszoros expanziójú gőzgépet) - szemben a nagyobb teljesítményű, de drágább gőzturbinával. Ez azzal a járulékos előnnyel is járt, hogy a túlnyomórészt hajózással foglalkozó polgári személyzet (pl.: halászok) ismerték a motorokat, hiszen odahaza az ő járműveik is ilyen erőforrással rendelkeztek.


Szolgálatban:

A FLOWER osztályból a Royal Navy (angol; királyi haditengerészet) először 1939-ben, még a világháború kirobbanása előtt adott le megrendelést (rögtön szokatlanul nagy mennyiségre, 145 hajóra - általában egy hadihajóosztály 2-5 egységből állt), majd a háború kezdetét követően további példányokat kérvényeztek.

A hajók többségét a Smiths Dock Company gyártotta, de a Harland & Wolf is bekapcsolódott az előállításba és tíz egységet Kanadában szereltek össze. A hajók üzemeltetői hasonlóan vegyes képet mutattak: az Egyesült Királyság mellett Kanada, Franciaország, sőt, az Amerikai Egyesült Államok is alkalmazott ilyen hajókat, de a Dél-afrikai Köztársaság, Görögország, Hollandia, India, Norvégia és Új-Zéland is rendszeresített FLOWER osztályú fregattokat.

Kis méretük és korlátozott felszereltségük ellenére e hajókra fontos szerep hárult: meg kellett védeniük a konvojokat a tengeralattjárók folyamatos támadásaitól. Ez jelentős áldozatokat követelt mindkét részről: a németek hajók százait süllyesztették el, köztük kb. 30 db FLOWER osztályú hadihajót (néhány baráti hajóval ütközve semmisült meg), de a brit fregattok is eredményesnek bizonyultak - összesen 51 tengeralattjáróval végeztek (elsőként a tucatnyi hajót elsüllyesztő U-26-ost semmisítette meg az első FLOWER osztályú hajó, a HMS Gladiolus).

A korvettek elsősorban az Atlanti óceánon tevékenykedtek, rendkívül rossz körülmények között (a hideg, gyakran viharos időjárás a napi feladatokat is akadályozta és a megnövelt számú legénység szorongott a szűk hajókon).

Támadás esetén a FLOWER osztályú hajókkal általában teljes sebességgel rontottak rá a felbukkanó tengeralattjáróra, igaz, ezzel csak azt tudták elérni, hogy a németek alámerüljenek. Ezt nehezítette, hogy a felszínen még a tengeralattjárók is gyorsabbak voltak e fregattoknál, ezért hosszabb üldözésről nem lehetett szó, ráadásul a hajók lassúsága miatt a harcok után hosszú ideig tartott, mire a fregattok felzárkóztak a konvojhoz.

A feladat még veszélyesebbé vált azt követően, hogy a magányos tengeralattjárók helyett a németek alkalmazni kezdték a csoportos ”farkasfalka” taktikát, mivel így számbeli fölénybe kerültek a védőkkel szemben és általában legalább egy tengeralattjáró kifejezetten a biztosítást végző hadihajókat támadta.

A Szövetségesek veszteségei kezdtek riasztó mértéket ölteni, de ekkor már megkezdték a FLOWER osztályú fregattok leváltását nagyobb, hatékonyabb hajókkal (ennek ellenére azok egészen a második világháború végéig rendszerben maradtak).

A korvettet egyre nagyobb számban gyártották (összesen 225 db alapváltozatú hajót építettek), további 69 azonban már a fejlettebb variánshoz tartozott (ezek hosszabb törzset kaptak és a felépítmény átkerült a hajó közepére, ami csökkentette a zsúfoltságot). A hajókat modern fegyverzettel látták el és radarok, valamint szonár is került a fregattokra.

Ezt követően további FLOWER osztályú hajók vesztek el, de a németek veszteségei is megemelkedtek és a biztonságban az Egyesült Királyságba juttatott hadianyag felhasználásával a britek megkezdték a német gyárak és a lakosság stratégiai bombázását, csökkentve a német tengeralattjárók utánpótlását: ezzel az óceánon zajló háború eldőlt; az üldözőkből üldözöttek lettek.

A FLOWER osztály sohasem vált olyan híressé, mint egyes csatahajók (pl.: a HMS Dreadnought vagy a HMS Hood), viszont azokkal szemben kulcsszerepet játszott abban, hogy az Egyesült Királyság és szövetségesei megnyerjék a második világháborút.

A háborút követően egyes fregattokat a haditengerészetek tovább üzemeltettek, míg néhány leszerelt példány civil feladatokat látott el. Az osztály egyetlen megőrzött hajója, a kanadai HMCS Sackville (ld. balra) például 30 konvojt kísért, ebből német támadás következtében négy esetben vesztettek el összesen 10 hajót, miközben csak a Sackville három német tengeralattjárót rongált meg. A kanadai hajót 1946-ban nyugdíjazták, ezt követően kutatóhajóként szolgált, jelenleg Halifax-ban állomásozik (Új-Skócia tartományban, Kanadában).


Műszaki adatok:

Név: HMS Gladiolus (korai FLOWER osztály)

Típus: fregatt

Gyártó: Smiths Dock Company (Middlesbrough)

Rendszerbe állítás éve: 1940

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 940 t

Hossz: 62,5 m

Szélesség: 10,1 m

Merülés: 3,5 m

Hajtómű: 1 db 2750 Le-s teljesítményű gőzgép, 2 tűzcsöves kazán (Scotch)

Legénység: 85 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 1 db 101,6 mm-es löveg (BL 4-inch Mk IX, az orrban)

Kiegészítő fegyverzet: 2 db 12,7 mm-es nehézgéppuska (Vickers, 2 db 7,7 mm-es géppuska (Lewis), 2 db mélységitöltet-vető (Mk.II), 2 db mlységitöltet-sín (egyenként 40 töltettel)

Teljesítmények:

Végsebesség: 16 csomó (29,6 km/h)

Hatótávolság: 3500 tmf (~ 6500 km), 12 csomós sebesség mellett


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.