COURAGEOUS osztály

„Pehelysúlyú csatahajók”


Tervezés:

A XIX. század közepén a technológia fejlődése alapjaiban formálta át a tengeri hadviselést: fél évszázad alatt nagyobb változások történtek, mint az azt megelőző évezred során és számos új hadihajó-kategória született, amely jól érzékeltethető e koraszak ikonikus katonája; John Arbuthnot Fisher, becenevén Jacky Fisher karrierjén keresztül.

Fisher 1841-ben született és 1954-ben lépett be a brit Királyi Haditengerészet soraiba a Victory nevű, 104 ágyús sorhajón, amely Nelson admirális zászlóshajója volt az 1805-ös Trafalgari csatában. Az 1765-ben hadrendbe állított Victory ekkor már csak ceremoniális feladatokat látott el, azonban Fisher elsőként a Calcutta-n teljesített szolgálatot, amely maga is egy (84 ágyús, tisztán fából épített, másodosztályú) vitorlás sorhajó volt.

Fisher ezt követően szolgált az Agamemnon sorhajón, amely szintén (91 ágyús) hagyományos sorhajó volt oldalra néző ágyúkkal és fa testtel, de vitorlázata mellett (a brit csatahajók közül elsőként) már egy 600 lóerős gőzgéppel is rendelkezett, ezáltal szélcsendben is haladhatott. Később a brit tiszt tagja volt a gőzhajtású, de még tisztán fából készült Highflyer korvett, valamint a Chesapeake fregatt legénységének, következő megbízásának helyszíne, a Coromandel lapátkerekes gőzös viszont már vasborítással rendelkezett.

A Furious és Excellent hajók után, 1863-ban Jacky Fisher a Warrior fregatton szolgált; a világ első vastestű óceánjáró hadihajóján, másfél évtizeddel később pedig már a Bellerophon-on; egy központi ütegfedélzetes kazamatahajón. A ranglétrát megmászó Fisher hajózott a több mint 10000 tonnás, már tornyokkal is rendelkező Inflexible kazamatahajón, 1890-ben ellentengernagyi rangot kapott, majd a 13000 tonnás, dreadnought előtti Renown révén saját csatahajót kapott.

Jacky Fisher tengernagyként maga is fontos szerepet játszott a brit haditengerészet fejlődésében: többek között jelentősen felgyorsította a hadihajók gyártását, a Hágai egyezményeken pedig elérte, hogy a korlátozások ne vonatkozzanak a brit haditengerészetre. A szárazforduló után a tengerészeti tiszti képzést is átformáló Fisher 1904-ben jutott vezető pozícióba, ahol fontos szerepet játszott a forradalmi, 18000 tonnás Dreadnought csatahajó, valamint az INVINCIBLE osztály, a világ első csatacirkálóinak (páncélzatukat leszámítva csatahajó-erejű cirkálók) létrehozásában.

Fisher 1911-ben, 70 éves korában nyugdíjba vonult, de három évvel később, az első világháború kitörésekor visszahívták. Fisher nem értett egyet a Dardanellák tervezett megszállásával és egy elhúzódó, szárazföldi összecsapásokra alapozó háborúval, ehelyett egy Baltic Project nevű tervet dolgozott ki, amely a brit haditengerészet erejére és a technológia fejlődésére alapozva remélt gyors győzelmet.

A terv azzal számolt, hogy a Királyi Haditengerészet betör a Balti tengerre, ahol könnyűcirkálók, rombolók és monitorok lekötik a német Nyílt-tengeri Flottát, miközben néhány nagyméretű egység nagyszámú brit (vagy orosz) katonát tesz partra Németország Pomeránia régiójában, kb. 150 km-re a német birodalom fővárosától, majd a szárazföldi haderő rövid idő alatt elfoglalja Berlin-t, megnyerve a háborút.

A támadáshoz a tervek szerint több mint 500 kisebb hajót kellett összevonni, azonban szükség volt egy-két jelentős tűzerejű egységre is, amelyek megsemmisíthetik a helyszínen tartózkodó nagy német hajókat, részt vehetnek a partraszállásban, valamint tüzükkel támogathatják a gyalogságot.

A britek ugyan számos nagyméretű csatahajóval rendelkeztek, azonban ezeket nyílt óceáni bevetésekre tervezték; mély merülésük pedig nem tette lehetővé a part megközelítését, ezért megkezdődött egy új, kifejezetten erre a célra szánt hajóosztály tervezése - így született meg a COURAGEOUS (angol; bátor) osztályú csatacirkáló.


Konstrukció:

A COURAGEOUS csatacirkáló-osztály hibrid hajótípus volt; átmenetet képezett a rendkívül nagyméretű dreadnought-típusú csatahajók és a lényegesen kisebb cirkálók között. A csatacirkáló 239,8 méteres hossza és 24,7 méteres szélessége mellett közel 20000 tonnás (teljes terhelés mellett közel 23000 tonnás) vízkiszorítással rendelkezett, ugyanakkor merülése relatív csekély, 7,9 méter volt.

A kortárs brit csatahajókkal szemben a COURAGEOUS osztály csupán két főtoronnyal rendelkezett, azonban ezekben 4 db nagy kaliberű, 381 mm-es hajóágyú kapott helyet. A főtüzérség mellett a hajó 18 db 102 mm-es löveggel rendelkezett, amelyeket 6 db három löveges toronyba telepítettek, a felépítmény két oldalára, illetve mögé. Első világháborús hadihajóként a COURAGEOUS osztály légvédelme minimális volt; az mindössze 2 db 76 mm-es lövegből állt, amelyet 2 db 533 mm-es torpedóvető cső egészített ki.

A csatacirkáló mögötti elgondolás azonos volt a többé cirkálóéval: egy olyan nagyméretű hadihajót takart, amely jelentős tűzerővel és sebességgel rendelkezik, a védelem kárára. A COURAGEOUS osztály parancsnoki hídja 254 mm-es páncélzatot kapott, lövegtornyai 178-229 mm vastagok voltak, a hajók övvértje azonban mindössze 51-76 mm vastag, míg a páncél-fedélzet 19-76 mm-es.

Ez a páncélzat csak kiskaliberű lövegek találatának állt ellen, azonban a cirkálókat eleve úgy tervezték, hogy minden kisméretű ellenséges hajót képesek legyenek megsemmisíteni nagyobb tűzerejükkel, míg a nagyobb csatahajók elől képesek legyenek elmenekülni magasabb sebességükkel. A COURAGEOUS osztályra leselkedő legnagyobb veszélynek a kisebb rombolók és torpedónaszádok által indított torpedókat tartották, ezért hármas torpedók elleni válaszfalakat alakítottak ki.

A csatacirkáló 4 hajócsavarját 4 db új típusú Parsons gőzturbina hajtotta, 90000 lóerős összteljesítménnyel, ami kiemelkedő, 32 csomós (59 km/h-s) végsebességet biztosított, ezáltal nemcsak a csatahajóknál, de a német könnyűcirkálóknál is gyorsabb volt (az osztály harmadik, módosított egysége csak 30 csomós sebességet ért el).

A COURAGEOUS osztály hajói méretüknek megfelelően jelentős számú, 842 fős legénységgel hajóztak (a jobboldali fotón az osztály harmadik tagjának tatrésze látható, már félig repülőgép-hordozóvá alakítva).


Szolgálatban:

A COURAGEOUS osztály léte már az építés kezdete előtt kétségessé vált, mert 1915-ben a Brit Birodalomban megtiltották minden könnyűcirkálónál nagyobb hadihajó építését (feltételezve, hogy a konfliktus rövid időn belül véget fog érni, ezért nem akarták lekötni az erőforrásokat csak a háború után befejezett hajóosztályokkal). Fisher admirális a tiltást úgy kerülte ki, hogy a COURAGEOUS osztályt átsorolták nagyméretű könnyűcirkálóvál.

Az osztály építését 1915 elején, teljes titokban kezdték meg. Összesen három egység épült: a Courageous (angol; bátor), a Glorious (angol; dicsőséges) és a Furious (angol; dühös): két egységet az Armstrong Whitworth, míg a Glorious-t a Harland and Wolff hajógyárak építették. Ekkor a Brit Birodalom rendelkezett a világ legnagyobb hadihajó-építő iparával, ezért az egységek rendkívül gyorsan elkészültek: a Courageous-t és a Glorious-t 1916 októberében, míg a Furious-t 1917 júniusában adták át.

A harmadikként megépült Furious önálló alosztályt képezett: 4 db 381 mm-es löveg helyett 2 db (tornyonként egy) 457 mm-es löveggel szerelték fel; ez volt a Brit Birodalom által használt legnagyobb kaliberű hajóágyú (a csökkent számú főtüzérség ellensúlyozására a Furious-on a másodlagos lövegek űrméretét 140 mm-re növelték).

A hajóosztály alacsony vízkiszorításért hozott áldoztok már a Courageous próbaútján visszaütöttek: magas sebességen a hajó orra megsérült, ezért a javításokon túl 132 tonnányi merevítést kellett beépíteni (emellett 1917-ben a két víz alatti torpedóvető cső mellett 4 db hármas, a fedélzetre telepített torpedóvető-rendszert is beépítettek).

A csatacirkálók több újszerű megoldással rendelkeztek, de ezek többsége a gyakorlatban nem vált be. A Furious mindössze két darab elsődleges lövege pontatlanságuk miatt nem jelent komoly rombolóerőt, a nagyobb tűzerő miatt három löveges másodlagos tornyok tűzgyorsasága minimális volt (mivel az egyes ágyúk töltői egymást akadályozták), az új hajtóművek pedig kiemelkedő karbantartási igénnyel rendelkeztek.

A Courageous és a Glorious részt vettek az 1917-es Második helgolandi csatában, de az összecsapásban csupán egyetlen kisméretű német aknaszedő hajó süllyedt el: a csatacirkálók mindössze 2 találatot értek el, viszont a COURAGEOUS osztály tagjai saját torkolattüzüktől megsérültek, ráadásul a németek tudomást szereztek az új típusú brit hadihajóról.

A COURAGEOUS osztály teljes kudarcnak bizonyult: az osztály mindhárom egysége túlélte az első világháborút, de érdemi összecsapásban nem vettek részt (a tervezett Baltic Project-támadás nem valósult meg). A baloldali fotón balról jobbra a repülőgép-hordozóvá átépített Furious és Courageous, valamint a Renown csatacirkáló látható, 1934-ben).

A háborút követően a csatacirkálókat iskolahajóként alkalmazták, az 1922-es Washingtoni flottaegyezmény azonban korlátozta a Brit Birodalom által hadrendben tartható hadihajók számát, ezért felmerült a lebontásuk. Ezt elkerülték, mert bár gyenge teljesítményük miatt a brit haditengerészet nem tartott rájuk igényt , magas sebességük miatt ideálisnak tűntek repülőgép-hordozóknak, ezért mindhárom egység felépítményét lebontották és hordozókká építették át őket (a Furious már korábban is hordozott 10 db repülőgépet, de ezekkel életveszélyes volt landolni a rövid kifutón).

Az osztály mindhárom tagját átépítették repülőgép-hordozóvá és ilyen minőségben megérték a második világháborút, azonban 1939 szeptemberében, közvetlenül a háború kitörését követően a Courageous német torpedó-támadás következtében elsüllyedt (el volt az Egyesült Királyság első elvesztett hajója a konfliktusban). A Glorious több bevetésen részt vett, mielőtt 1940-ben német csatahajók megsemmisítették (a bal alsó fotón a süllyedő Courageous látható).

Az osztály utolsó tagját, a Furious-t elsősorban konvojkíséretre használták: az egység harcolt Norvégia partjainál, Észak-Afrikában, majd Máltán, azonban annak ellenére, hogy több felújításon átesett, a 27 éves hadihajó 1944-re már igen rossz állapotba került, ezért tartalékba helyezték. A Furious túlélte a második világháborút is, de a használhatatlanná vált hajót 1948-ban lebontották.

Fisher nagy méretű cirkáló-terve a gyakorlatban sikertelennek bizonyult, azonban Jacky Fisher már 1914-ben javasolta egy még nagyobb, 46000 tonnás csatacirkáló építését (INCOMPARABLE osztály) 6 db 508 mm-es löveggel és 35 csomós (65 km/h-s) végsebessége (ezzel a típus az addig épült legnagyobb csatahajóknál is lényegesen nagyobb lett volna), ezt azonban elutasították és Fisher-t már 1915-ben nyugdíjba kényszerítették: a férfi 1920-ban, 79 évesen hunyt el.


Műszaki adatok:

Név: Courageous (COURAGEOUS osztály)

Típus: csatacirkáló

Gyártó: Armstrong Whitworth (Elswick, Egyesült Királyság)

Rendszerbe állítás éve: 1916

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 19490 t (teljes terhelés mellett 22920 t)

Hossz: 239,8 m

Szélesség: 24,7 m

Merülés: 7,9 m

Hajtómű: 4 db 90000 LE-s összteljesítményű gőzturbina (Parsons), 18 kazán (Yarrow)

Legénység: 842 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 4 db 381 mm-es löveg (BL 15-Inch Mark I, kettesével a főtornyokban)

Kiegészítő fegyverzet: 18 db 102 mm-es löveg (BL 4-Inch Mark IX, hármasával a tornyokban), 2 db 76 mm-es löveg (QF 3-inch , légvédelmi), 2 db 533 mm-es torpedóvető-cső (víz alatti)

Páncélzat:

Toronypáncél: 178-229 mm

Övvért: 51-76 mm

Fedélzet páncélzata: 19-76 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 32 csomó (59 km/h)

Hatótávolság: 6000 tm (11000 km - 20 csomós - 37 km/h-s - sebesség mellett)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.