CLEMENCEAU osztály

„Újjászülető gallok”


Tervezés:

A XVII-XVIII-ik századi felvilágosodással egy időben Franciaország a világhatalmak sorába emelkedett, az 1800-as évek elején I. Napóleon (Napoléon Bonaparte) kiterjesztette hatalmát Európában, később pedig az ország jelentős amerikai és afrikai gyarmatbirodalomra tett szert.

Az ezt követő évtizedekben viszont Franciaország ereje folyamatosan csökkent és hiába szorgalmazták egyesek (például Georges Benjamin Clemenceau miniszterelnök) a németek elleni revánsot, ez nem sikerült, sőt, az első világháború Franciaország számára katasztrofális hatással járt. Az ország úgy győzött, hogy közben mindenét elvesztette: a háborúban elhunyt milliónyi katona és polgári áldozat mellett a 1918-ban a francia gazdaság romokban hevert, vezető státuszát elvesztve regionális hatalommá vált, amely haditengerészetét tekintve már nem a világelső brit, hanem az olasz flottával versenyzett.

A világháborút követő Washingtoni flottaegyezményt Franciaország is aláírta (e megállapodás azért jött létre, hogy elejét vegyék egy újabb fegyverkezési versenynek). Az egyezmény jól mutatta, hogy Franciaország nagyhatalomból regionális hatalommá degradálódott: a britek és amerikaiak 5-5, valamint a japánok 3 egységével szemben a franciákra 1,75 egységnyi össz-vízkiszorítás jutott. Ez számszerűleg 175000 tonnányi hadihajót jelentett, amelyet 10 nagy egység alkothatott, ebből 3 régi, 7 új építésű. Az egyezményben rögzítették a repülőgépek bevetésére alkalmas új hajótípus, a repülőgép-hordozók egyesített maximális vízkiszorítását is: Franciaországra 60000 tonna jutott.

A megrendült francia gazdaság még ezeket a számokat sem tudta kitölteni - a két világháború között mindössze egyetlen nagyméretű repülőgép-hordozót építettek meg, a csatahajóból átalakított (22500 tonnás) BÉARN osztályt. Miután az osztály egyetlen hajója, a névadó Béarn 1927-ben rendszerbe állt, a franciák egy második hordozót is szerettek volna rendszeresíteni, de nem állt rendelkezésre megfelelő hajótest, ezért végül a 10000 tonnás Commandant Teste vízi-repülőgép anyahajó megépítése mellett döntöttek.

A második világháború alatt Franciaországban gyakorlatilag megismétlődtek az első világháború eseményei: az erődítményekben bízó franciákat a német csapatok egyszerűen megkerülték és rekordidő alatt térdre kényszerítették az országot. A britek - attól tartva, hogy a németek zsákmányul ejtik és ellenük használják - ultimátumot intéztek a francia hadihajókhoz, ám mivel ez nem vezetett eredményre, az angol hajók tüzet nyitottak rájuk (a háború végére a francia flotta összesített vízkiszorítása a felére esett vissza), pedig többségük (például a legnagyobb francia csatahajó-osztály, a RICHELIEU osztály tagjai) tengeri ütközetben nem is vettek részt).

A repülőgép-hordozók hasonló sorsra jutottak: a Commandant Teste önelsüllyesztést hajtott végre (a németek kiemelték és újra használatba vették, amíg a Szövetségesek 1944-ben ismét el nem süllyesztették), a Béarn viszont egyáltalán nem vett részt hadműveletekben, ráadásul a háború végén a hajót internálták. Közvetlenül a második világháború előtt megkezdődött ugyan két 18000 tonnás repülőgép hordozó (Joffre és Painlevé) építése, de ezek az ország 1940-es kapitulációjakor alig 20%-os készültségen álltak és soha nem készültek el.

A világháborút követően Franciaország ismét igyekezett ütőképes hadiflottát felállítani, amelynek szerves részét képezték a harcokban bizonyított repülőgép-hordozók. A franciák ekkor azonban egyetlen repülőgép-hordozóval sem rendelkeztek, a visszakapott Béarn-t csak repülőgépek és hadianyag hordozására használták, 1967-es kivonásáig egyetlen alkalommal sem indított éles helyzetben repülőgépet.

Az ország ”szégyenszemre” importra szorult és a szűkös anyagi lehetőségek ismét erősen korlátozták a lehetőségeket, ezért a 18300 tonnás brit Colossus és 2 db 15300 tonnás amerikai INDEPENDENCE osztályú hordozók megvásárlása mellett döntöttek. E kisméretű osztályok inkább csak kiképzésre voltak alkalmasak, ezért az 1950-es évek közepén Franciaország leváltásukra egy nagyméretű egységet tervezett: a 45000 tonnás Verdun-t.

Ez végül a magas költségek miatt nem valósult meg, ezért kiváltására két kisebb típust építettek: a Jeanne d’Arc helikopterhordozó-cirkálót és egy teljes értékű repülőgép-hordozót, a CLEMENCEAU osztály-t (amely nevét a fent említett francia államférfiről kapta).


Konstrukció:

A CLEMENCEAU osztályú repülőgép-hordozó új korszakot jelentett a francia haditengerészet életében, mivel ez volt az ország első olyan saját fejlesztésű (eleve annak szánt) repülőgép-hordozója, amely el is készült. Az osztály mértét tekintve a teljes méretű repülőgép-hordozók közül az egyik legkisebb volt 33000 tonna alatti maximális vízkiszorításával (összehasonlításul a rivális brit AUDACIOUS osztály 37400 tonnás volt, ezt fokozatosan 55000 tonnára bővítették, a NIMITZ osztályhoz vezető amerikai Enterprise hordozó pedig 95000 tonnás tett ki).

A 265 méter hosszú, legszélesebb pontján 51,2 méteres francia hajó így is komoly előrelépést jelentett, mivel tervezésénél nem kellett alkalmazkodni egy már meglévő testhez, viszont alkalmazhatták rajta a korábbi évtizedekben felhalmozott tapasztalatokat.

A Clemenceau osztály fegyverzetét mindössze 8 db 100 mm-es (modéle 64-es) löveg alkotta, de ezek jelentős tűzgyorsasággal rendelkeztek és légi, vízi, valamint szárazföldi célpontok ellen egyaránt bevethetőek voltak, ezért hatékonyabbnak számítottak a korábban alkalmazott nagyszámú, vegyes csöves tüzérségnél. Az 1990-es években a lövegek száma 4-re csökkent, helyüket Crotale EDIR típusú integrált (beépített radarral rendelkező), hajók és rakéták elleni kis távolságú rakétaindító egységek vették át. A hordozót ezen kívül 5 db 12,7 mm-es nehézgéppuskával szerelték fel.

A CLEMENCEAU osztály kompakt mérete egyedül a hordozott repülőgépekre nézve volt hátrányos, ugyanis a típus csupán 40 repülőgépet szállított, amelyek ráadásul kizárólag könnyű modellek lehettek. A CATOBAR (katapult indítású) francia hordozón ezért nem a Dassault Mirage III-as deltaszárnyú vadászrepülőket, hanem Dassault Étendard IV-eseket használtak vadászgépként, turbópropelleres Breguet Br.1050 „Alizé”-ket tengeralattjáró-elhárításra, valamint Sud Aviation Aquilon (licencgyártású brit de Havilland Sea Venom) vadászgépeket légtérvédelemre.

A korlátozott képességű francia gépeket hamarosan kiegészítették amerikai Vought F-8 „Crusader”-ekkel és az Étendard helyi fejlesztett változatával, a Dassault-Breguet Super Étendard-dal, majd a ferde felszálló-fedélzet átalakításával lehetővé vált a legújabb Dassault Rafale-ok üzemeltetése is (ez utóbbi teljes értékű, modern szárazföldi típus). A repülőgép-hordozó szükség esetén repülők helyett helikoptereket is szállíthatott, de ekkor csak a szárazföldi csapatok támogatására és egységek partra szállítására volt alkalmas.

Mint minden második világháború utáni hadihajó, a CLEMENCEAU osztály sem kapott érdemi páncélzatot, amiben az is közrejátszott, hogy a páncélozott repülőgép-hordozók eleve nem bizonyultak praktikusnak. A hajókat komplex szenzorrendszerrel szerelték fel, amely tartalmazott légtérfigyelő-, kis magasságban haladó célpontok követésére alkalmas- és külön (a lövegek számára) tűzvezető-radart is.

Az alapesetben csupán 22000 tonnás hordozók meghajtását a 6 (Indret) kazánhoz csatlakozó 4 gőzturbina végezte, ezek összteljesítménye 126000 lóerő volt: ez 32 csomós (59 km/h-s) végsebességet tett lehetővé, a hajó hatótávolsága 7500 tengeri mérföldet (13900 km-t) tett ki (18 csomós - 33 km/h-s - sebesség esetén).

A CLEMENCEAU osztályú repülőgép-hordozó legénységét alapvetően 1338 alkotta, amely 1274 matrózt és 64 tisztet takart, valamint további 582 fő volt a repülőgépek kiszolgáló-személyzete (helikopter-hordozóként a szükséges legénység lényegesen csökkent).


Szolgálatban:

A CLEMENCEAU osztály névadó tagjának építését 1955 végén kezdték meg a breszti hajógyárban és 1961 végén állt rendszerbe. A PA 54-es Clemenceau mellett megrendeltek egy második egységet is, a PA 55-ös Foch-t, de pénzügyi gondok miatt ez utóbbi építése csak 1957-ben kezdődött és 1963-ban állt rendszerbe. A két hajó kismértékben eltért egymástól, mivel a Foch kissé nagyobb volt elődjénél és 22000 helyett 24000 tonnás vízkiszorítással rendelkezett.

A franciák 1967-ben a Béarn-t, majd 1974-ben az Arromanches-t (ex-Colossus-t) nyugdíjazták - ezt követően a Clemenceau és a Foch alkották a Marine nationale (francia haditengerészet) teljes repülőgép-hordozó állományát.

A Clemenceau első fontosabb feladata a francia nukleáris kísérletekben való részvétel volt. Franciaország szeretett volna az atombombával rendelkező országok szűk körébe tartozni, ezért három évtizeden át több mint 200 atomkísérletet hajtott végre. Ennek egyik csúcspontját jelentette az Opération Canopus, amely során (1968. augusztus 28-án) Franciaország tesztelte első hidrogén bombáját. Erre az eseményre a Marine nationale rendkívül komoly erőt vonultatott fel: az Alfa Force nevű flottában a francia haditengerészet közel fele (40 hadihajó) kapott helyet, köztük a Clemenceau repülőgép-hordozó (a hajók össz-vízkiszorítása meghaladta a 120000 tonnát).

Az 1982-84-es libanoni polgárháború alatt a CLEMENCEAU osztály két tagja egymást válta támogatta a francia rendfenntartó erőket (a Foch-ról felszállt gépek bombázták a szíriai erők állásait, mivel azok tüzet nyitottak a rendfenntartókra, később pedig terrorista kiképzőbázist pusztítottak el). Az Irak-Iráni háború alatt a Clemenceau (az Opération Prométhée részeként) az ománi öbölben állomásozott, hogy megvédhesse a francia teherhajókat - a bevetések alatt egy iráni (felderítő) Lockheed P-3 „Orion” repülőgépet fogtak el.

Irak 1990-es lerohanásakor (Sivatagi Pajzs és Sivatagi Vihar hadműveletek) a Clemenceau 40 helikopterrel és 3 db Alizé repülőgéppel vett részt, majd a világ különböző részein tett látogatásokat, védelmet biztosítva a helyi UNPROFOR (ENSZ rendfenntartó) erőknek (pl.: a délszláv háborúban).

Átlagosan egy évtizedenként mindkét hajó komolyabb fejlesztésen esett át. A Clemenceau-t 36 év szolgálat után, 1991-ben selejtezték le és 2009-2010-ben bontották el: élete során a repülőgép-hordozó 3125 napot töltött a tengeren és ezalatt több mint 2 millió km-t tett meg. A Foch-t csak 2000-ben nyugdíjazták, váltótípusa a teljes terhelés mellett 42500 tonnás, nukleáris meghajtású Charles de Gaulle repülőgép-hordozó lett.

A Foch-t azonban nem darabolták fel, ehelyett azonnal eladták Brazíliának, aki (A12) Sao Paulo néven a brazil flotta zászlóshajójává tette, leváltva a (brit COLOSSUS osztályú) Minas Gerais repülőgép-hordozót. A hordozót a franciák 30 millió dollárért értékesítették, de ez az ár nem tartalmazta a repülőgépeket, ezért számára a brazilok 23 db Douglas A-4 „Skyhawk”-ot vásároltak (Kuvaittól).

Brazília 2039-ig kívánja rendszerben tartani a hordozót és az elmúlt másfél évtizedben több alkalommal modernizálta, emiatt a hajó műszaki és elektronikai rendszerei igen vegyes képet mutatnak. A Sao Paulo-n 2004-ben egy halálos áldozattal járó tűz tört ki, mely oka az elöregedett csőrendszer volt, ezért 2005-től a hajó újabb komplex fejlesztésen esett át, amely során gépeinek egy részét is új építésűkre cserélték.

A hordozó felszereltségét fokozatosan bővítették, a hordozón a Skyhawk-ok mellett jelenleg korai előrejelzővé, illetve légi utántöltő géppé átalakított Grumman S-2 „Tracker” repülőgépek, valamint Sikorsky SH-60 „Seahawk” helikopterek szolgálnak.

A brazil üzemeltetés azonban folyamatosan problémákba ütközik, a hajót átlag negyedévente javításra kell küldeni és 2012-ben (miután a haditengerészet újra tesztelte, majd rendszerbe állította), ismét tűz ütött ki rajta. 2016-ban felmerült, hogy a problémás katapultok és esetleg a meghajtás is felújításon essen át (ezen gondok nagy része arra vezethető vissza, hogy a hordozó több mint 55 éves).


Műszaki adatok:

Név: Clemenceau (CLEMENCEAU osztály)

Típus: repülőgép-hordozó

Gyártó: Breszti hajógyár (Breszt)

Rendszerbe állítás éve: 1961

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 22000 t (teljes terhelés mellett 32780 tonna)

Hossz: 265 m

Szélesség: 51,2 m

Merülés: 8,6 m

Hajtómű: 4 db, 126000 Le-s összteljesítményű gőzturbina, 6 kazán (Indret)

Legénység: 1920 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 40 repülőgép (kizárólag könnyű típusok)

Kiegészítő fegyverzet: 8 db 100 mm-es többcélú löveg (modéle 64), 5 db 12,7 mm-es nehézgéppuska

Páncélzat:

Toronypáncél: 0 mm

Övvért: 0 mm

Fedélzet páncélzata: 0 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 32 csomó (59 km/h)

Hatótávolság: 7500 tm (13900 km, 18 csomós - 33 km/h-s - sebesség mellett)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2024 | Minden jog fenntartva.