AKAGI osztály

„Vízi kutyából sem lesz szalonna”


Tervezés:

Amikor az 1850-es években az Amerikai Egyesült Államok hadiflottájával rákényszerítette a Japán Birodalmat a megalázó kanagavai egyezmény aláírására, a szigetország önként vállalat elszigeteltsége véget ért. Ekkoriban az európai nagyhatalmak Japánt egy rendkívül elmaradott országnak tartották, amelyre a többi ázsiai országhoz hasonlóan csupán lehetséges gyarmatként tekintettek.

Az ázsiai nemzet valóban rendkívül elavultnak számított mind technikai, mind társadalmi szinten, ám ezt felismerve óriási léptekkel igyekezett felzárkózni. Többek között ütőképes haderő felállításán dolgoztak: tanulmányozták a külföldi harcjárműveket, a legfejlettebb gyártástechnológiákat és taktikákat, majd egy részüket adaptálták.

A fejlesztések hatására az 1984-85-ös kínai-japán háborúban a Japánok megszerezték Koreát, majd az 1904-05-ös oroszok elleni háborúban is győzelmet arattak (nem kis részben modernebb hadihajóik miatt) és ezzel Ázsia befolyásos gyarmattartójává váltak. Az első világháborúba Japán az antant oldalán lépett be, mivel a lehető legnagyobb mértékben ki akarta terjeszteni hatalmát Ázsiában: ez sikerült is - megszerezte a Németország által birtokolt helyi szigetvilágokat és további területeket szerzett Kínában.

Japán nem csupán győztesként fejezte be az első világháborút, de a térség legerősebb hatalmaként is, amelyet az ázsiai országok közül egyedüliként a világ vezető nagyhatalmai egyenrangú félnek fogadtak el. Ezek az országok (a Japán Birodalom mellett az Amerikai Egyesült Államok, a Brit Birodalom, Franciaország, és Olaszország) együttes erővel kívántak tenni azért, hogy az első világháború borzalmai soha többé ne ismétlődhessenek meg. A bűnbaknak kikiáltott Németországot (és követőit, így Magyarországot is) hatalmas jóvátétel megfizetésére kötelezték és megtiltották szinte minden harcjármű-típus gyártását.

Azért, hogy a győztesek között se alakuljon ki egy újabb hatalmi harc, 1922-ben a nagyhatalmak vállalták, hogy korlátozzák hadihajó-építésüket. Az egyezményt Japán is ratifikálta: ők 315000 tonnás hadihajó-kvótát kaptak, amelyet 81000 tonnányi repülőgép-hordozó kvóta egészített ki.

A japánok tovább kívántak terjeszkedni és az elsők között ismerték fel, hogy a jövőben a repülőgép-hordozók központi szerepet fognak játszani. Mivel Japánnak 1920-ban a megengedett 315 ezer tonnával szemben 570 ezer tonnányi nagyméretű hadihajója volt, ezek egy jelentős részét el kellett bontania. Ekkor egy sajátos módszerhez folyamodtak: a bontásra ítélt hadihajók egy részét átépítették repülőgép-hordozóvá.

A NAGATO osztály hosszított változatát, a TOSA osztályú Tosa dreadnoughtot például lebontották, testvérhajójából, a Kaga-ból később repülőgép-hordozó vált. Hasonló sorsra jutott a TOSA osztály továbbfejlesztett változatai, az AMAGI osztályú csatacirkálók is. A szabályzat ugyan engedélyezte hadihajók átépítését hordozókká, de csak akkor, ha a kész repülőgép-hordozó vízkiszorítása nem haladja meg a 27000 tonnát - ez azonban az AMAGI osztály esetében lehetetlen volt, lévén e csatacsirkálók teljes terhelés mellett 47000 tonnás vízkiszorítással rendelkeztek.

Mivel az amerikaiak hasonló problémával szembesültek, kiharcolták, hogy minden nemzet átépíthessen két hadihajót, amelyek vízkiszorítása hordozóként elérheti a 33000 tonnát. A japánok erre a célra az AMAGI osztály két hajóját, az Akagi-t és az Amagi-t választották (annak ellenére, hogy ekkorra mindkét csatacirkáló majdnem elkészült). A két egység közül csak a régi-új osztály névadója, az Akagi állt rendszerbe (ld. lentebb), e hajó nevének jelentése: vörös kastély, amelyet az azonos nevű japán hegyről kapott.


Konstrukció:

Az AKAGI osztály felépítése azonos volt a legtöbb korabeli japán repülőgép-hordozóval. Maga a típus gyakorlatilag egy lövegeitől megfosztott csatacirkáló volt, amelynek a lehetőségek mérten igyekeztek csökkenteni a magasságát, majd a hadihajóra egyszerűen ráépítettek egy feltámasztott fedélzetet. A 251,8 méter hosszú, 47000 tonnás csatacirkálóból így lett 260 méteres, 37100 tonna (teljes terhelés esetén 42000 tonnás) vízkiszorítású repülőgép-hordozó.

Az átépítés részeként az Akagi elvesztette korábbi 410 mm-es lövegeit, viszont beépítettek 10 db 203 mm-es löveget arra az esetre, ha a hordozót az ellenség meglepné. Repülőgép-hordozóként természetesen az Akagi is elsősorban az általa hordozott gépekre támaszkodott. E hordozó az egész világon egyedülálló módon háromszintes repülő-fedélzettel rendelkezett. Ezt annak a felismerésnek köszönhette, hogy a korabeli egyetlen felszállópályás modellben a repülők nem tudnak egyszerre fel-, illetve leszállni, ami veszélyes és korlátozza a hordozó képességeit.

A megoldást a három, szintben eltolt fedélzetben látták: ezek közül a teljes méretű felső fedélzet mellett kialakítottak egy mindössze 15 méteres középső és egy 55 méteres alsó fedélzetet is, amelyek kizárólag fogadták a repülőket, így a felső fedélzeten folyamatosan indíthatták a feltöltött gépeket. Az AKAGI osztály két (plusz egy vészhelyzeti) hangárral rendelkezett, amelyben alapesetben 60 repülőt tárolhattak (ez a szám a későbbi átépítés hatására 66 + 25 tartalék gépre nőtt).

A típust úgy tervezték, hogy repülőgépek és hadihajók elleni harcra egyaránt alkalmas legyen, ezért kezdetben 16 db Nakadzsima A1N-t (a brit Gloster Gamecock hordozófedélzeti változatának másolata), 28 db Mitsubishi Mitsubishi B1M torpedóvetőt és további 16 db Mitsubishi 2MR felderítő repülőgépet hordozott. Ezek a kétfedelű típusok gyorsan elavultak, ezért a második világháború alatt az Akagi 21 db Mistubishi A6M „Zero” vadászgépet, 27 db Nakajima B5N „Kate” torpedóvetőt és Aichi D3A „Val” zuhanóbombázót kapott, amelyek a háború kitörésekor modern típusnak számítottak.

Az Akagi kezdetben 12 db 120 mm-es légvédelmi löveget is hordozott, amelyek 16000 méteres hatótávolsággal rendelkeztek és 10000 méter magasan haladó célpontokat is képesek voltak megsemmisíteni. Az AKAGI osztályú hordozó ráadásul (csatacirkáló múltja miatt) páncélzattal is rendelkezett, igaz, az eredeti 254 mm-es övpáncélt 152 mm-re csökkentették és az rövidebb területen védte a hajót (a hajó hangárja viszont nyitott volt).

A fedélzetet is páncélozták (79-96 mm), ezen kívül a hajó oldalaira egy-egy levegővel töltött, külső oldalukon 102 mm-es páncélzatú, torpedók elleni rátétet építettek (az angolszász terminológiában: anti-torpedo bulge). Részben ezekkel a változtatásokkal sikerült elérni, hogy a hordozó továbbra is stabil maradjon (ez rendkívül fontos volt, mert a rácsoszlopos feltámasztott fedélzet és a felső hangárak miatt az Akagi súlypontja jelentősen eltolódott felfelé).

Az AKAGI osztály meghajtását négy darab gőzturbinával biztosították (mindegyik külön hajócsavart hajtott), együttes teljesítményük 131000 lóerőt tett ki. Kezdetben sok repülőgép-hordozó közös problémája volt, hogy nem tudták tartani a többi hadihajó sebességét, az Akagi viszont eredetileg csatacirkálónak épült (ráadásul hordozóként végleges tömege a tervezettnél kb. 20%-kal kisebb volt). Emiatt a hordozó rendkívül magas, 31,5 csomós (58,3 km/h-s) sebességre is felgyorsulhatott és minden további nélkül tartotta a csatahajók sebességét (a tesztek alatt 60,2 km/h-s sebességet is elértek).

Az átépített repülőgép-hordozók közös problémája volt, hogy a füstöt nem tudták felfelé kiengedni (mivel ide került a felszálló-fedélzet). Ezt az Akagi-n úgy oldották meg, hogy a fő-kürtőt 30 fokkal a vízszint alá pozícionálták (azaz a hajó a gázokat a tengerre fújta), valamint egy kisebb, függőleges kéményt használtak).


Szolgálatban:

Az AMAGI csatacirkáló-osztály négy egységből állt (Akagi, Amagi, Agato, Takao), építésüket 1920. december 6. és 1921. december 19. között kezdték építeni. A flotta-korlátozás miatt az Agato-t és a Takao-t még azelőtt lebontották, hogy elkészültek volna, az Akagi-t és az Amagi-t pedig repülőgép-hordozóvá kívánták továbbépíteni. Ez végül csak az Akagi esetében történt meg, mert egy hónappal a munkálatok megkezdése előtt Tokiót elérte a nagy kantói földrengés. A város épületeinek 90%-át elpusztító és több mint 100000 halálos áldozatot követelő természeti katasztrófa olyan súlyosan megrongálta a hajót, hogy az használhatatlanná vált, el kellett bontani (helyét a hordozóvá átépített TOSA osztályú Kaga vette át). Az Akagi végül 1927-ben készült el, majd állt rendszerbe, mint a Japán Birodalom legnagyobb repülőgép-hordozója.

A hajó impozáns méretei ellenére csak korlátozottan volt használható. Kiderült, hogy a hordozó oldalán kialakított kémény elgondolása alapvetően hibás, mivel menetben az Akagi jobb oldalát elborította a füst, blokkolva a látást (ezáltal a hajó érdemben nem használhatta légvédelmét). A 203 mm-es lövegek beépítése sem bizonyult szerencsésnek: a feltámasztott fedélzet miatt hatalmas méretű és rendkívül sebezhető hordozók túlságosan sérülékenyek voltak, ezért nem volt értelme a tüzérség hatótávolságán belül harcolniuk.

A szintezett kifutópályák még ennél is nagyobb problémát jelentettek: a kisméretű alsó leszállópályák veszélyesek és elégtelen teljesítményűek voltak (a 15 méteres középső területre gyakorlatilag egy típus sem tudott leszállni), ezért 1935-ben a hordozót visszavonták az aktív szolgálatból és átfogó fejlesztésnek vetették alá.

Ezek közül a legfontosabb átalakítás a felső fedélzetet érintette: az alsó leszállórészt lebontották és az így nyert teret felhasználva a fő kifutópályát 250 méteresre hosszabbították. A füstelvezetés kérdését nem tudták megoldani, viszont jelentősen megerősítették a hajó légvédelmét és zárttá tettek két hangárt (igaz, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné vált a hatékony tűzoltás).

Az átépítés a nagy gazdasági világválság következtében fellépő forráshiány miatt csak 1938-ra fejeződött be, ekkor az Akagi ismét szolgálatba állt és egy évvel később már részt vett az 1939-40-es kínai terjeszkedésben (ekkor még csak mint támogató hajó). Ezek a bevetések értékes tanulságokkal szolgáltak: kiderült, hogy a repülőgép-hordozók akkor igazán eredményesek, ha nem a fronton szétszórva harcolnak, hanem egyszerre több hordozó egyesített támadásával őrlik fel az ellenséget. Az új taktika szerint a japán repülőgép-hordozóknak elsőként kellett csapást mérni az ellenséges hordozókra, még azelőtt megsemmisítve őket, hogy azok repülői felszállnának.

1941 áprilisában ezen elvárásokra reagálva megalakult az 1. légiflotta, japán nevén Kidó Butai, amely kezdetben 5 repülőgép-hordozóból állt. A Nagumo Csúicsi admirális által irányított egység zászlóshajója az Akagi lett és a flotta fél éven át siker-sikerre halmozott. Legismertebb tettük az amerikai Pearl Harbor megtámadása volt, amikor 1941. december 7-én a számos amerikai hadihajót elsüllyesztettek egy meglepetésszerű támadás során (a fő célpontnak számító amerikai hordozók éppen nem tartózkodtak a kikötőben, ami később kulcsszerepet játszott a háború megfordításában).

A Pearl Harbor-i támadás hatására az Amerikai Egyesült Államok belépett a második világháborúba, de a japánok úgy vélték, sikerült megsemmisíteni az amerikai flotta nagy részét, ezért figyelmük az ázsiai térségben erős jelenléttel bíró britek felé fordult. A Kidó Butai 1942. március 31-én támadást indított az indiai óceánon található brit támaszpontok ellen - ez az akció ismét jelentős sikerrel zárult: a japánok a közel kéthetes ütközet-sorozatban 20 repülőgép elvesztése árán megsemmisítettek 40 repülőt, egy könnyű repülőgép-hordozót, 2 cirkálót, 2 rombolót és két tucatnyi kisebb hajót.

A hadiszerencse azonban hamarosan a japánok ellen fordult: az 1942-es Midway-i csatában a hatalmas, 4 hordozóból, 7 csatahajóból, 16 cirkálóból és 43 rombolóból (valamint 15 tengeralattjáróból) álló japán flotta találkozott az amerikaiak 3 hordozójával, 8 cirkálójával és 14 rombolójával. A nyomasztó japán túlerő azonban nem érvényesült, mivel a japánok flottájukat 4 részre osztották (az álcázás miatt), ezért a hordozók mögött több száz km-re lemaradva haladt a többi hajó, az amerikaiak megfejtették a japán kódokat és előre felkészültek a harcra, ráadásul hordozóik nagyobbak voltak és a Midway-szigetekről is kaphattak légi támogatást.

A második világháború egyik legfontosabb vízi ütközetének tartott Midway-i csatában a túlságosan elbizakodott japánok teljes vereséget szenvedtek: repülőgép-hordozóik, köztük az Akagi ugyan hősiesen harcoltak, de egymás után pusztultak el (miközben amerikai részről csak az eleve sérült Yorktown veszett oda). A Kaga négy, zuhanóbombázók által elért találatot követően kigyulladt (estére elsüllyedt) a Szorjú három bombatalálattól szintén kigyulladt és amikor a tűz elérte a torpedóraktárt, olyan erejű detonáció következett be, amely megölte a legénység kétharmadát és majdnem kettészakította a hordozót.

A támadásokban az Akagi is súlyosan megrongálódott: az első találat csak kisebb sérüléseket szenvedett (elpusztult a hajó antennája), a második bomba hatására viszont a felhalmozott lőszer és repülőgép-üzemanyag másodlagos robbanásokat okozott. A harmadik bomba közvetlenül az Akagi mellett robbant és gyakorlatilag letépte a hajó hátsó szekcióját.

A személyzet megpróbálta elárasztani a rakteret, de a hajó pumpái nem működtek és a szén-dioxidos oltórendszer is csődöt mondott. A 30 fokos szögben beakadt kormánylapát miatt az Akagi körözni kezdett, majd megállt. Amíg azonban a súlyosan sérült és szintén égő utolsó japán hordozót, a Hirjú-t sorsára hagyták, a gyakorlatilag ronccsá vált Akagi a víz felszínén maradt. Az Akagi sem kerülhette azonban el a sorsát: másnap hajnalban a flotta főparancsnoka, Jamamoto Iszoroku tengernagy utasítására öt japán torpedóromboló torpedóikkal elsüllyesztette a hordozót. Ezt a veszteséget a Japán Birodalom soha nem tudta kiheverni.


Műszaki adatok:

Név: Akagi (AKAGI osztály) (a feltüntetett adatok az 1938-as átépítés utáni állapotot mutatják)

Típus: (csatacirkálóból átépített) repülőgép-hordozó

Gyártó: Kure Naval Arsenal (Kure)

Rendszerbe állítás éve: 1927

Fizikai jellemzők:

Vízkiszorítás: 37100 t (teljes terhelés mellett 42000 tonna)

Hossz: 260,7 m

Szélesség: 31,3 m

Merülés: 8,7 m

Hajtómű: 4 db, 133000 Le-s összteljesítményű gőzturbina (Kampon), 19 kazán (Kampon, vízcsöves)

Legénység: 1630 fő

Fegyverzet:

Elsődleges fegyverzet: 66 (+25) repülőgép

Kiegészítő fegyverzet: 6 db 203 mm-es légvédelmi löveg (3-ik évi 1-es típus), 12 db 120 mm-es légvédelmi löveg (10-ik évi), 28 db 25 mm-es légvédelmi gépágyú (96-os típus)

Páncélzat:

Toronypáncél: 0 mm

Övvért: 152 mm

Fedélzet páncélzata: 79-96 mm

Teljesítmények:

Végsebesség: 31,5 csomó (58,3 km/h)

Hatótávolság: 10000 tm (19000 km, 16 csomós - 30 km/h-s - sebesség mellett)


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2017 | Minden jog fenntartva.