Mauser Bordkanone 27

„Német újhullám”


Tervezés:

A Német Birodalom 1871-es megalakulásától kezdve a világ egyik legerősebb iparú nagyhatalmának számított, amely az 1900-as évektől, a robbanómotoros járművek megjelenésétől számos ezeket használó szárazföldi, légi és vízi típust gyártott. Az első világháború alatt a német repülőgépek különösen hatékonynak bizonyultak, amelyben fontos szerepük volt a Fokker Eindecker vadászrepülőgépeknek, illetve a légcsavarkörön keresztüli tüzelést lehetővé téve szinkronizáló rendszernek. Az első világháborús német repülőgépek túlnyomó többsége 1-2 db 7,92 mm-es géppuskát hordozott, mivel a korszak sérülékeny, fából és vászonból gyártott repülőgépei ellen ezek is megfelelőnek számítottak.

Az első világháborús vereséget követően Németország számára megtiltották szinte minden harcjármű és fegyverzet fejlesztését, gyártását és hadrendben tartását, ezért az országban a repülőgép- és a fedélzeti gépfegyverek fejlesztése is leállt. Ez csak az 1930-as évek elején indult újra, azonban az új generációs, a korábbiaknál lényegesen gyorsabb, részben vagy teljesen fémépítésű repülőgépek ellen szükségessé vált új fegyverek kialakítása.

Az 1936-ban hadrendbe állított Arado Ar 68, az utolsó német kétfedelű vadászrepülőgép még első világháborús társaihoz hasonlóan csupán 2 db 7,92 mm-es géppuskával rendelkezett, mindössze egy évvel később azonban megjelent a legendás Messerschmitt Bf 109. Eredetileg ezt a típust is 2 db 7,92 mm-es géppuskával gyártották, de az akár 8 géppuskás brit típusok ellen egy harmadik géppuska került a ”V” henger-elrendezésű motor közé, amelyet az 1939-es Bf 109E-n egy 20 mm-es gépágyúra cseréltek, valamint 4-re növelték a géppuskák számát.

A második világháború alatt a géppuskákat a náci típusokon fokozatosan kiszorították a 15 mm-es nehézgéppuskák, majd a 20 mm-es gépágyúk, a háború végén pedig a 30 mm-es gépágyúk. A német Harmadik Birodalom ekkor ismét a világ egyik vezető fedélzeti gépfegyver-gyártójává vált és több igen fejlett modellt gyártottak (köztük az 30 mm-es MK 101, MK 103 és MK 108 gépágyúkat), amelyek a háború végi sugárhajtóműves vadászgépek fegyvereként is megfelelően teljesítettek.

A fejlesztések ellenére a második világháború végével a német repülőgép-ipar és áttételesen a repülőgép-fedélzeti gépfegyverek fejlesztése azonban ismét teljesen leállt: a gyárak megsemmisültek vagy a Szovjetunió háborús jóvátételként elszállította őket, a német haderő megszűnt, a vezető német tudósokat pedig vagy az Amerikai Egyesült Államok, illetve Franciaország gyűjtötte be, vagy a Szovjetunióba hurcolták őket.

Idővel a két részre szakadt Németország demokratikus és kommunista felében is új légierőket hoztak létre, ezek azonban a két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió által biztosított típusokat repülték (nyugaton a Lockheed F-104 „Starfighter” és McDonnell Douglas F-4 „Phantom II”, míg keleten a Mikojan-Gurevics MiG-15, -17 és -19 típusokat).

Amíg azonban a kommunista Német Demokratikus Köztársaság számára a szovjetek később sem engedélyezték a vadászgép-fejlesztést, addig az önállóságát visszanyerő nyugati Német Szövetségi Köztársaság az 1960-as évek közepén együttműködésre lépett az Egyesült Királysággal és Olaszországgal: ez lett a Multi Role Combat Aircraft (angol; többcélú harci repülőgép, röviden MRCA) program, amely a Panavia Tornado repülőgépet eredményezte. Nyugat-Németország a Tornado törzséért felelt (kivéve a farokrészt), emellett a németek fejlesztették a repülőgép beépített gépágyúját, amely a Bordkanone 27 (német; fedélzeti gépágyú, röviden BK-27) nevet kapta.


Konstrukció:

A második világháború előtt és alatt a németek több repülőgép-fedélzeti gépágyút megalkottak, a Bordkanone 27 azonban tejesen új konstrukció. A fedélzeti gépfegyver teljes hossza 2,31 méter, amelyből 1,73 métert tesz ki a gépágyú csöve; a BK-27 tömege csupán mindössze 100 kg.

A BK-27 saját, 27 mm-es lőszert tüzel, amely eltért a korábbi 20, 25 és 30 mm-es repülőgép-fedélzeti gépágyúktól (mind a második világháborús német modellektől, mind pedig a szabványos NATO lőszerektől). A 27x145 mm-es lőszer többféle lövedéket hordozhat, köztük egy speciális, robbanóanyagot nem tartalmazó repesz-robbanó FAP, más néven PELE lövedéket. Ez egy puha alumínium magból és egy előformázott, kemény fém burokból áll - találat esetén a lövedék magja alakváltozást szenved, szétszakítva a külső köpenyt, létrehozva a pusztítást végző repesz-felhőt. Ez a lövedék-típus a hagyományos nagy robbanó erejű lövedékeknél kevésbé hatékony, mert csak közvetlen találat esetén fejti ki hatását, ugyanakkor olcsóbb, tárolása pedig biztonságosabb.

A Bordkanone 27 gépágyú gázelvételes, revolverező rendszerű: legtöbb kortársával szemben csak egyetlen csővel rendelkezik, azonban maga a tár elfordul (hasonlóan a 30 mm-es francia DEFA 550 gépágyú-családhoz). A rendszer tisztán mechanikus működésű: nincs szükség a többcsövű gépágyúk külön elektromos motorjára, ehelyett a fegyver beindításához piropatron tölteteket alkalmaznak.

A gépágyú tűzgyorsasága hidegháborús fegyverek között relatív alacsonynak számít; percenként 1680 lövés, emellett elektronikus szabályzórendszere révén - földi célpontok ellen - alacsonyabb tűzgyorsaság is választható.

A fegyver eredetileg egyben maradó hevederből tüzelt, később viszont áttértek a széteső heveder használatára. A gépágyút repülőgép-fedélzeti fegyverként háromféle (120, 150 és 180 lőszeres) tárkapacitású kialakításban gyártották.


Életút:

Az 1980-as évek elején megjelent Panavia Tornado repülőgép egyetlen BK-27-est szállított (a legnagyobb, 180 lőszeres tárkapacitással), míg a csapásmérő változatok 2-2 gépágyút (a baloldali fotón egy kétüléses csapásmérő Panavia Tornado repülőgép látható, mindkét oldalon gépágyúval, a pilófafülke magasságában; az együléses vadász-változatok csak a jobb oldali gépágyúval rendelkeztek). A Tornado igen sikeres repülőgépnek bizonyult, amelyet az 1990-es és 2000-es években több konfliktusban bevezettek. A BK-27-es különösen hasznosnak bizonyult az aszimmetrikus hadviselésben; a fegyvert mások mellett Afganisztánban alkalmazták, a tálibok ellen.

A BK-27-et eredetileg kizárólag a Tornado főfegyverének szánták, később azonban több további típuson is megjelent. Ezek közé tartozott a francia-német Dassault-Dornier Alpha Jet sugárhajtóműves, csapásmérésre is alkalmas kiképző repülőgép német változata; 120 lőszerrel (a francia variánsok a franciaországi DEFA 500-as fedélzeti gépágyút használták, amely nagyobb kalibere ellenére lényegesen rövidebb, ezért 150 lőszert szállítottak).

Az 1970-es évek végén a nyugat-európai Eurofighter Typhoon vadászrepülőgép szintén a BK-27-est kapta, 150 lőszerrel. Fejlett légiharc-rakétái miatt felmerült, hogy az 54-ik példánytól elhagyják a gépágyút, mert azt egyesek felesleges holtsúlynak tartották, de a döntéshozók szükségesnek tartották egy gépfegyver meglétét, ezért az összes (565 db) repülőgépet felszerelték a BK-27-essel.

Az 1980-as években a Typhoon-hoz hasonlóan több országba exportált svéd Saab JAS 39 „Gripen” vadászrepülőgépen szintén a Bordkanone 27-et választották fedélzeti gépágyúnak (a legkisebb, 120 lőszeres tárkapacitással).

Tárgyalások kezdődtek arról, hogy a jelentős számban exportált amerikai Lockheed Martin F-35 „Lightning II” vadászrepülőgépet szintén a 27 mm-es német BK-27-essel szereljék fel, de a döntéshozók ehelyett a 25 mm-es amerikai GAU-22/A-t (az ötcsövű GAU-12 „Equalizer” négycsövű változatát) választották.

A hidegháború végén a német Mauser vállalat egy új repülőgép-fedélzeti gépágyú fejlesztésébe kezdett, megalkotva a Rückstossfreie Maschinenkanone 30, röviden RMK 30 modellt, ez azonban egy speciális, hátrasiklás nélküli gépágyú, amely forgótárát leszámítva nem kapcsolódik a BK-27-eshez (az RMK 30 mindössze 300 lövés/perc tűzgyorsasággal rendelkezik, de a tüzelés szinte egyáltalán nem terheli meg az ezt hordozó járművet, ezért ideális helikopterek fegyvereként).

A BK-27 gépágyút új repülőgépekhez már nem használják, de repülőgép-fedélzeti változata mellett kialakították hajó-fedélzeti változatát is, amellyel az öregedő, 20 mm-es Rheinmetall Mk 20 RH-202 gépágyúkat váltják ki: ez lett az MLG 27-es távirányítású gépágyú. A 3 db BERLIN osztályú (Klasse 702) olaj tartályhajók egységenként 4 db, míg a 6 db ELBE osztályú (Klasse 404) utántöltő hajók 2-2 db MGL-27-et hordoznak (a baloldali fotó a ELBE osztályú Rhein egyik MGL-27-es gépágyúját mutatja).

A BK-27 a repülőgép-fedélzeti gépágyúk második világháború utáni generációjához tartozott, amelyek korábban elképzelhetetlenül magas tűzgyorsasággal, ennek ellenére relatív alacsony tömeggel rendelkeztek. E fegyver megfelelő teljesítményt nyújtott és a hidegháború alatt az európai repülőgép-fedélzeti gépágyúk szinonímájává vált, de a légiharc-rakéták fejlődésével a hagyományos, csöves fedélzeti gépfegyverek háttérbe szorultak.


Műszaki adatok:

Gyártó: Mauser

Típusnév: Bordkanone 27 (Bk-27)

Típus: repülőgép-fedélzeti gépágyú

Megjelenés éve: 1979

Tervező: tervezőcsoport

Fizikai jellemzők:

Fegyver tömege: 100000 g

Teljes hossz: 2310 mm

Csőhossz: 1730 mm

Kialakítás:

Működési elv: gázelvételes, revolverező rendszerű

Tárkapacitás: 120, 150 vagy 180 db

Lőszer:

Neve: 27 mm Mauser

Mérete: 27x145 mm

Lövedék tömege: 260 g

Teljesítmények:

Tűzgyorsaság: 1680 lövés/perc

Lövedék kezdősebessége: 1100 m/s


Vissza
Ötlet.Minőség.Elfnet.hu | 2011-2020 | Minden jog fenntartva.